2008-06-17
Létezik olcsó hűtő-fűtő rendszer
"Sok lehetőségünk van arra, hogy a földből nyerjünk hőt, a hőszivattyúrendszerek pedig alkalmasak rá, hogy nyáron hűtsenek, télen meg fűtsenek. Ha ezt jó vezérléssel okosan kombináljuk, és a hőt optimálisan osztjuk el az épületben, akkor jelentős megtakarításokat érhetünk el. Magyarország bővelkedik forrásokban, s mindez teljesen fosszilisenergia-mentes lehetőség" – mondta Csiki-Bege Lajos, a Csiki-Bege cégcsoport ügyvezető-tulajdonosa az Echo Tv Eszmecsere című műsorában. Szerinte az sem mellékes, hogy ezzel a technikával a beruházási költségekből is jelentős összegeket le lehet faragni.
"Az ingatlanban, amelyet fejlesztettem, nincs egyetlen radiátor, nincs klímaberendezés, kizárólag az épületek szerkezeteit, a padlót és a plafont fűtöm-hűtöm" – mondta az ügyvezető. Ennek a hűtő-fűtő rendszernek az egészségünkre is kedvezőbb a hatása.
Csiki-Bege Lajos elmondta, a légtechnikai rendszereknek az a hátrányuk, hogy az ötfokos folyadékkal elért hűtés kondenzációt, azaz lecsapódást okoz, ez pedig kedvez a penészgombáknak. Ha a berendezés ki van kapcsolva, akkor elszaporodnak a spórák, s az újraindításkor megtöltik az épületeket. Az épületszerkezet hűtésénél-fűtésnél ezzel viszont nem kell számolni, ráadásul e technika alkalmazásával a hőérzet, a komfort is sokkal jobb.
A Csiki-Bege cég az által megvalósított ingatlanfejlesztésekben az energiamegtakarítás egyéb eszközeit is alkalmazzák, a hőszivattyúzás mellett például a hővisszanyert légtechnikát. Ez azt jelenti, hogy száz százalékban eltávolítják a használt levegőt a lakásból, s ezzel a levegővel fölmelegítik a beszívott levegőt. Ez aktív légcsere, amely ráadásul a polleneket is megszűri.
Hogy mindez mennyibe kerül? Az ügyvezető szerint a költség fordítottan arányos a gáz árának emelkedésével, ami az idén akár további harminc százalék lehet.