2008-12-16
Feloszlatják a Gárdát
Megszületett az ítélet
Tekintse meg (mpeg formátum)!
Zárt ajtók mögött folytatódott a a Fővárosi Bíráságon a szervezet feloszlatását kezdeményező per. A rendőrség nagy erőkkel van jelen a helyszínen, a bíróság környékén több utcát lezártak.
Pataki Árpád bíró zárt tárgyalást rendelt el a Magyar Gárda perében a Fővárosi Bíróságon, hogy a nyilvánosság kizárásával megtekintsék Vona Gábornak egy videofelvételen rögzített beszédét.
A Jobbik egykori vezetője és a Magyar Gárda Egyesület vezetője ezen a egyesületnek a mozgalomban betöltött szerepéről beszélt. Az ügyész szerint ez azért fontos, mert az alperesi védekezés fő iránya az, hogy a Magyar Gárda Egyesület és az ugyanilyen nevű mozgalom két független szervezet.
Az alperes tiltakozott a felvétel bemutatása ellen, ami szerintük jogosulatlanul került fel a világhálóra. Vona Gábor még hétfőn közölte: feljelentést tesz magántitok megsértése miatt.
A pert hétfőtől új bíró - Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró tanácselnöke - tárgyalja, mert a korábbi, miután augusztusban ismeretlenek megfenyegették, elfogultságot jelentett be.
A Magyar Gárdát 2007 júniusában tíz alapítóval jegyeztette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke, és azóta eltelt időszakban több százan tették le az esküjüket a magát hagyományőrző és kulturális egyesületként megjelölt szervezetnél. A gárdisták
leginkább a különböző településeken megtartott felvonulások után került be a médiába. Létrejötte ellen parlamenti pártok, civil- és kisebbségi szervezetek, hazai és külföldi politikusok tiltakoztak. Az ügyészség szerint a szervezet működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.