Magyar Hírlap online

Egy magyar a Kárpát-medencéből

Tizenöt éve távozott örökre "tizenöt millió magyar miniszterelnöke"

 Tekintse meg (avi formátum)!

Másfél évtizede, 1993. december 12-én halt meg Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke.
Miniszterelnökként mindent elkövetett azért, hogy Magyarország végérvényesen Európa nyugati feléhez tartozzon, de nem kívánt szakítani az értékőrző hagyománnyal sem. Sokszor hangsúlyozta a nemzeti értékek és a hazafias érzés fontosságát, és nem feledkezett meg a határainkon túl élő magyarokról sem.

Magyarként kívánt európai polgár lenni. A modern, nemzeti konzervativizmus híve volt. Hitvallása szerint élt: "Én szolgálok,és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom".
Antall József a történelem kritikus időszakán vezette át az országot. Miniszterelnöksége idején Magyarországon kibontakozott a plurális demokrácia, az ország elindult a szociális piacgazdaság
felé, az ország csatlakozott az európai integrációhoz: társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek. Kivonultak az országból a szovjet csapatok, megszűnt a Varsói Szerződés és a szocialista gazdasági együttműködés szervezete, a KGST. Kezdeményezője volt a "visegrádi országok" együttműködésének. Kormányfői működésének szinte a kezdetétől meg kellett küzdenie az alattomos kórral. 1993. december 12-én rákban meghalt.


Pályakép:

1932. április 8-án született Budapesten. A fiatal Antall József egy hazáját szerető, a nemzet iránt elkötelezett, keresztény-konzervatív úri családban nőtt fel, ahol a demokrácia, a humanizmus és a liberalizmus értékei is magától
értetődően voltak jelen. A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult, érettségi után, az 1950-es évek elején, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd az Állam- és Jogtudományi Karon folytatta tanulmányait. Történelem szakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, illetve a történettudomány tárgyköréből bölcsészettudományi doktorátust szerzett.
Egyetemi éveit követően (1954 és 1964 között) az Országos Levéltárban, a Pedagógiai Tudományos Intézetben, a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, az Eötvös József Gimnáziumban és a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, illetve felnőttoktatással is foglalkozott. Ezt követően a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese,
majd főigazgatója volt 1974-1990-ig.
A politikai életbe 1956 októberében kapcsolódott be, amikor az Eötvös Gimnázium forradalmi bizottságának elnökévé választották, és részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, valamint a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában. Ez idő alatt kapcsolatban állt a Nagy Imre-kormány több miniszterével. Politikai tevékenységéért egy időre őrizetbe vették, a szovjet és a magyar rendőri szervek többször kihallgatták. Később publikációs tilalom alá került, 1959-ben állásából felfüggesztették, a tanári pályától eltiltották. 1963-tól újra publikálhatott, ezt követően körülbelül 350 könyve, tanulmánya,
cikke jelent meg a politika, a művelődés- és orvostörténet tárgyköréből. 1967-től az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitkára, 1982-től elnöke, az MTA több bizottságának és albizottságának tagja, illetve elnöke, a Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, valamint a Nemzetközi
Orvostörténeti Társaság vezetőségi tagja volt.
A pártállam végnapjaiban újból bekapcsolódott a politikai életbe: a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapító tagjaként jelentős befolyása volt a fórum általános politikájának kialakítására. 1989-ben kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében a háromoldalú egyeztető tárgyalásokon.
1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. 1990 augusztusától az Európai Demokratikus Szövetség (EDU) elnökhelyettese volt haláláig.
Az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett szabad választásokon pártja, az MDF biztos győzelmet aratott, majd május 23-án megalakította – a kereszténydemokraták és a kisgazdák bevonásával - három párti koalíciós kormányát.