Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2010-03-23

Útépítések kanyargós hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az autópálya-építés választási ciklusokon átívelő nagyberuházás, ezért nem igaz a szocialisták azon kijelentése, hogy az Orbán-kormány alatt alig épültek gyorsforgalmi utak.

A fideszes sztrádafejlesztések előkészületei nélkül Gyurcsány Ferenc sem tudott volna e térkép elé állni (Fotó: Hegedüs Róbert)

Míg az Orbán-kormány idején mindössze hét kilométer hosszú autópálya készült el, 2002 és 2006 között 511 kilométer hosszú autópályát ad át a kormány – az MSZP–SZDSZ a 2006-os választások előtt erre hegyezte ki kampányát, s azt próbálta bizonyítani a laikusoknak, hogy a Fidesz alatt csak beszéltek a közúti infrastruktúra fejlesztéséről, a szocialista–szabaddemokrata éra négy évében viszont megduplázódott a gyorsforgalmi utak hossza. Ez a felvetés azonban sántít, hiszen az autópálya-fejlesztés választási ciklusokon átívelő nagyberuházás.

Amiről a szocialisták beszéltek, a hét kilométer autópálya, a 2-es számú főút és az M3-as közötti M0-s autó­pálya északi szakasza volt, amely 1999-ben készült el. Az Orbán-kormány 1998 őszén adta át az M3-as Gyöngyös és Füzesabony közötti 44 kilométer hosszú szakaszát, amelynek építése még az azt megelőző ciklusban kezdődött, de a hét kilométer így sem stimmel. Akkoriban jelentős kapacitásokat vont el, hogy a kormány visszavásárolta és az egységes autópálya-hálózat részévé tette az M1-es autópálya Győr–Hegyeshalom szakaszának magánvállalkozásban épített és nagyon drágán üzemeltetett szakaszát. Ez a 45 kilométeres autó­pálya akkoriban Európa legdrágább gyorsforgalmi útjai közé tartozott, ezért a forgalom döntő része elkerülte. Az M7-est Zamárdi és Budapest között felújították, Székesfehérvártól Budapestig háromsávosra bővítették, a Balatonaliga–Zamárdi szakaszt pedig autópályává építették ki.

Emellett nagy folyami hidakat építettek és újítottak fel (polgári Tisza-híd, szekszárdi Duna-híd, dunaföldvári Duna-híd, bajai Duna-híd, esztergomi Mária Valéria híd, tiszaugi híd, bakonyszegi Berettyó-híd, sajókazai Sajó-híd), és jelentős munkát fordítottak a gyorsforgalmiút-építés előkészítésére, a tervezésre, engedélyezésre és területbiztosításra. Ekkor kezdődött meg a magyar nagyvállalkozók előtérbe helyezése a hazai útépítésben, amit a szocialisták és a liberálisok gyakran kritikával illettek.

A Széchenyi plusz programban harmincnyolc, a forgalom szempontjából jelentős útszakasz építése kezdődött meg a Fidesz kormányzati évei alatt.

Az új autópályák esetében 106 kilométerről mondható el, hogy az Orbán-kormány építette meg, illetve készítette elő, viszont már a következő választási ciklusban adták át.
Tény viszont az is – elsősorban a jó előkészítő-munkáknak köszönhetően –, hogy még a Medgyessy-kabinet alatt tovább gyorsult az autópálya-építés üteme, hiszen az akkori kormány elsősorban a gyorsforgalmi utak építését helyezte előtérbe. A Medgyes­sy–Gyurcsány-kormányok által meg­­kezdett és átadott autópálya-sza­kaszok hossza mintegy 340 kilométer volt 2006 végéig, négy év alatt 511 kilométernyi új gyorsforgalmi út épült az országban, s ezzel a sztrádák hossza megduplázódott. Utána viszont megtört a lendület, elsősorban anyagi okok miatt.

Az autópályák építési, kivitelezési költsége az MSZP–SZDSZ-kormány alatt ugrott meg. Az M3-as Füzesabony és Polgár közötti, továbbá az M30-as Emődig tartó szakasza kilométerenként 1,3 milliárd forintért épült. A szocialista kormány alatt az M7-es dél-balatoni szakaszai 2,5–3 milliárd forintért épültek. Ezt az akkori kormányhivatalnokok azzal igyekeztek kivédeni, hogy különbözők a domborzati viszonyok, de ez nem felelt meg teljesen a valóságnak. Az 1999-ben átadott M0-s például 1,35 milliárd forintért épült kilométerenként, a keleti szektor pedig az M5-ös és a 4-es főút között átlagosan 3,25 milliárd forintért.

A másik vitatott pont a magántőkéből megvalósuló PPP-s autópálya-építés. Az M5-ös és az M6-os üzemeltetőinek az idén rendelkezésre állási díjként 75 milliárd forintot fizet ki az állam, ebből 35-40 kilométer új autópályát lehetne építeni.

Putsay Gábor

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk