Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-07

Szerepcsere a Verók-ügyben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A feljelentő a vádlottak padján érezhette magát

Sajátos fordulat történt tegnap a Fővárosi Törvényszéken a hűtlen kezeléssel vádolt Verók István és társai ügyében folyó büntetőperben.
A törvényszék a feljelentőt, Losonczy Pált, az Oktogon Kft. egyik tagját, a Jobbik fővárosi frakcióvezetőjét – valamint két üzlettársát – hallgatta meg tanúként, ám a meghallgatás végén a külső szemlélő úgy érezhette, Losonczy és társai lettek a vádlottak.

A bíró, illetve a vádlottak védői több órán keresztül faggatták az Andrássy út 47. szám alatti palota ügyében az Oktogon Kft. egykori tulajdonosait, akiknek a vallomása nem csengett mindenben egybe, és erre a védők igyekeztek lecsapni. A házban egy helyiséget bérlő s abban kávézót kialakító Losonczy és üzlettársai ugyanis maguk is vételi ajánlatot tettek a műemléki épület megvásárlására, ám tegnap kiderült, a védők szerint ajánlatuk nem is volt ajánlat, a bankgarancia nem is volt bankgarancia, projektterv pedig nem is létezett.

Losonczy elmondta, 80-90 millió forintot költöttek a kávézó kialakítására, s amikor 2003-ban kiderült, az önkormányzat el akarja adni, az új tulaj pedig ki akarja őket tenni, akkor maguk is ajánlatot tettek a palota megvásárlására. Emiatt találkoztak Verók István MSZP-s polgármesterrel és Fürst György alpolgármesterrel (utóbbi az ügy másodrendű vádlottja), ám választ nem kaptak, holott még egy banki igazolást is becsatoltak, hogy egy pénzintézet finanszírozná a vételt.

Verók védője azonban beszerzett egy papírt a banktól, amelyben az állt, hogy ők nem adtak semmilyen szándéknyilatkozatot a finanszírozásról. Losonczy üzlettársát arról faggatták, mennyibe került volna a projekt, amire a tanú azt mondta, 800 millió forintba. Ekkor a bíró felolvasta a 2009-es rendőrségi kihallgatásán készült jegyzőkönyvet, amely szerint akkor csaknem másfél milliárd forintról beszélt.

A tanú hiába bizonygatta, hogy ők csak a saját maguk számára készítettek pénzügyi tervet, amit aztán a banknak nem nyújtottak be, annak semmi értelme sem volt, mivel Verókék vételi szándéknyilatkozatukat válaszra sem méltatták.

A hosszú intermezzo háttere, hogy a vád szerint voltak más ajánlatok is, ám ezeket Verókék figyelmen kívül hagyták, mivel csak az Ennet Kft. 150 millió forintos – mélyen áron aluli – vételi ajánlatával voltak hajlandók foglalkozni. Verókék kiszemeltje, a vevő – az egyik egy tanú szerint – annyit tett a palota felújításáért, hogy elvitt egy értékes csillárt a lépcsőházból.
Bán Károly

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk