Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2011-12-06

Verók István: Nem úri huncutság volt Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fürst a diplomáciai mentesség mögé akart bújni

Politikai cirkuszról, a hazai igazságszolgáltatásban mérföldkőnek számító kollektív büntetésről beszélt a Fővárosi Bíróságon tegnap kezdődött büntetőperben Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester, akit tizenkét képviselőtársával társtettesként elkövetett hűtlen kezeléssel vádolnak.

A volt polgármester ártatlannak tartja magát

Az ügyészség szerint Verók István volt MSZP-s polgármester s további tizenkét szocialista és szabad demokrata képviselő megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, és a VI. kerületi önkormányzatnak legalább 128 millió forint kárt okozva hűtlen kezelést követett el – ezt olvasta fel a Fővárosi Bíróságon az ügyész, amikor ismertette a vádiratot a Verók és társai ellen tegnap indult büntetőperben. A vádirat szerint a vádlottak 2004-ben, amikor az önkormányzat eladta az Andrássy út 47. szám alatt lévő milliárdos értékű palotát, szándékosan azért döntöttek a versenyeztetés mellőzése mellett, hogy a júniusi testületi ülésen kizárólag az Ennet Kft. javaslatáról lehessen dönteni.

Az első tárgyalási napon meghallgatott egykori polgármester és a másodrendű vádlott, a 2004-ben a vagyongazdálkodásért felelő alpolgármester, Fürst György (szintén MSZP) egyaránt tagadta a vádat. Verók egyenesen politikai cirkusznak nevezte azt a körülményt, hogy az ellenzék tiltakozott a testületi ülésen, s pályáztatást követelt. Lászay János (Fidesz) odáig ment, hogy „ilyen hozammal csak bankrablók dolgoznak” felkiáltással a Fidesz-frakció nevében vételi ajánlatot is tett, méghozzá 201 millió forint összegben, megfejelve az Ennet 150 millió forintos ajánlatát.

Verók szerint nem úri huncutságból adták el a palotát, hanem mert a Fidesz korábban csődbe vitte a kerületet, és az őket ért támadás politikai cirkusz volt. A vádiratban lévő két másik vételi ajánlatról pedig azt állította, azok „komolytalanok” voltak. (Az egyik ajánlatot Losonczy Pál, a palotában üzemelő kávézó tulajdonosa, ma jobbikos fővárosi képviselő tette, aki később feljelentést is tett a panama miatt.) A bíró később felvetett kérdésére, miszerint tudott-e arról, hogy az Ennet – amely a palota területének egy részét bérelte – több millió forint bérleti díjjal tartozott az önkormányzatnak, illetőleg az ilyen vevőt nem tartotta-e komolytalannak, Verók azt felelte, nem tudott erről.

Verók szintén bírói kérdésre azt is mondta, ő nem ismerte pontosan a helyi rendeletet, egy polgármesternek nem is kell – tette hozzá –, azért van a szakapparátus. Egyébként is a vételi ajánlatokkal nem foglalkozott, ez az alpolgármester feladata volt. Márpedig Fürst azt mondta, hogy az ajánlatok komolytalanok – ismételgette.

A vádirat szerint 2004 májusában az MSZP–SZDSZ-többségű testület úgy módosította a helyi vagyonrendeletet, hogy a testület önkormányzati érdekből minősített többség esetén eltekinthet a versenyeztetéstől, majd egy hónap múlva a másik két vételi ajánlatot éppen erre hivatkozva söpörték le az asztalról, és döntöttek a palota eladásáról.

Az Ennet először 2004 januárjában adott be ajánlatot, amely áfával együtt 140 millió forintról szólt, júniusban ezt 150 millióra emelte. Erről az ajánlatról mondta tegnap Verók és Fürst, hogy ez már 150 millió plusz áfáról szólt, ám amikor a bíró ismertette az ajánlatot, kiderült, abban áfáról szó sem esett. Fürst György, aki írásban tett vallomást, azt állította, a másik két ajánlat sem tartalmazott nagyobb összeget, meg is magyarázta tehát, miért az Ennet ajánlatát választották: „Valami plusz áfa nem lehet kevesebb, mint a valami.”

Fürst diplomáciai mentességre hivatkozva azt kérte a bíróságtól, mentse fel őt, de a bíróság a Külügyminisztérium álláspontjára hivatkozva közölte, utazó nagyköveti státusa nincs összhangban a Bécsi Egyezménnyel. Így a Közép-afrikai Köztársaság diplomatájának nincs diplomáciai státusa. A volt alpolgármester azt vallotta, „lelkiismeretesen és gondosan jártak el, s ezzel Terézvárost vagyoni előnyhöz juttatták”. Az ügyészség pedig mellényúlt a vádlottak kiválasztásakor.
Bán Károly

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk