Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2010-05-20

Vádat emeltek a terézvárosi vesztegetésben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A VI. kerületi vagyonkezelőnél nem volt ismeretlen a kenőpénz

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a terézvárosi vesztegetési ügy két közreműködője, bűnsegédei ellen – értesült lapunk. Kovács Pétert, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Juhász Károly ingatlanos vállalkozót vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűnsegédletével vádolják a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti üzlethelyiség kapcsán 2008 januárjában kirobbant ügyben. A büntetőügy tehát véget is ért meg nem is, hiszen a bűnsegédek esetében már lezárult a nyomozás, ám a kenőpénz kérőjének vagy kérőinek ügyében a vizsgálat csak több mint kétéves nyomozás után fordult célegyenesbe. Csupán az idén áprilisban gyanúsította meg a nyomozást tavaly augusztusban átvevő főügyészség Bajor Zoltánt, a VI. kerületi önkormányzat szabad demokrata alpolgármesterét. Ő volt a 18 millió forint kenőpénz megrendelője, amelyet Kovács Péter vezérigazgató közreműködésével kértek az üzlethelyiség bérlőjétől. A csalipénzre Juhász Károly belvárosi, a Parlament szomszédságában, a Vajkay utcában lévő irodájában csaptak le a nyomozók, néhány perccel az átadás után. „A bűnsegédekkel szembeni vádemelésre azért került sor, mert letelt a nyomozás kétéves határideje – mondta lapunknak Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője –, de a vesztegetési ügyben a vesztegetéssel gyanúsított Bajor Zoltánnal szemben, új büntetőeljárás keretében, folytatódik a nyomozás.” A szóvivő nem tartja kizártnak, hogy a még csak ügyészségi szakban lévő nyomozás és a már bírósági szakban lévő ügy „előbb-utóbb összeér”, s a bíróság egyesíti a vádlottak ügyében az eljárásokat. Kovács és Juhász ügyében még a nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a büntetőper a Fővárosi Bíróságon – tudta meg a Magyar Hírlap.

Bán Károly

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja