A parlament nemzetbiztonsági bizottságának többsége támogatta tegnapi ülésén Pető Tibor kinevezését az Információs Hivatal élére. A jelölt, aki korábban egyébként már vezette a hivatalt, a meghallgatáson hatékony, nemzeti alapon álló hírszerzés működtetését ígérte, amely képes megfelelni az előtte álló biztonságpolitikai kihívásoknak. Fontosnak nevezte, hogy a magyar gazdaságot és szereplőit kiszolgálják információkkal is.
Pető szerint azonban a hivatal számos gonddal küzd: a létszám elmarad a törvényben maghatározott lehetőségektől, ám ennél is súlyosabb probléma, hogy kilencről hétmilliárdra csökkent a költségvetésük. Emiatt a hivatal felélte tartalékait, a megszűnés határára került, fejlesztésekre, valamint a két évvel ezelőtt kialakított középtávú stratégia véghezvitelére egyáltalán nem volt lehetőség.
A tegnapi napirendben szerepelt az új Terrorelhárítási Központ munkájáról szóló beszámoló is, ám a bizottság elfogadta Demeter Ervin fideszes alelnök javaslatát, amely szerint erre csak a testület létrejötte után kerüljön sor. A központ mai alakuló állománygyűlésén beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett