Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-01

Tábornokper: a vádlottak tagadnak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az ügyészség szerint az átvett kenőpénzekből mindenki részesedhetett

Tagadta bűnösségét Lévai István Attila dandártábornok, az úgynevezett tábornokper elsőrendű vádlottja, szerinte az ügyészség hibázott az eljárás során. Fapál László volt államtitkár, másodrendű vádlott ugyancsak ártatlannak vallotta magát.

Az elsőrendű vádlott tesz vallomást a Kaposvári Törvényszéken

Folytatódott tegnap a korrupcióval vádolt tábornokok büntetőpere a Kaposvári Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. A katonai ügyészség szerint a vádlottak, az előző ciklusban a Honvédelmi Minisztérium (HM) intézményeinek vezetői, illetve alkalmazottjai, pénzt követeltek és kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó vállalkozás vezetőjétől – összesen több mint kétszázmillió forint értékben. A vád szerint az elsőrendű vádlott, Lévai István Attila dandártábornok volt a korrupciós hálózat egyik működtetője. Ő egyébként jelenleg rendelkezési állományban van és a Honvédelmi Minisztérium méltatlansági eljárást kezdeményezett ellene.

Az egyik dandártábornok, Oláh János vallomása szerint a kenőpénzből a szaktárca akkori közigazgatási államtitkárának, a másodrendű vádlott Fapál Lászlónak, illetve az akkori honvédelmi miniszternek, a szocialista Juhász Ferencnek is bőven kijutott. Fapál állítólag egy viszkisdobozba rejtette a tárca vezetőjének szánt négymilliót.

Tegnap mind Lévai István Attila, mind Fapál László tagadta bűnösségét. Előbbi védője hibásnak találta az ügyészség eljárását és sérelmezte, hogy noha az ügyészség bizonyítékok sorát hozza fel, azok egyetlen személy, Oláh János vallomására alapoznak. A vesztegetési ügyben 2010-ben kezdődött el a nyomozás. Eredetileg a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon tárgyalták volna, ám onnan a vádlottakkal rangban megfelelő ülnökök hiányában az aktákat múlt év szeptemberében visszaküldték a Fővárosi Ítélőtáblának. A törvényszék Ifkovics Béla vezette tanácsában a két ülnök Mergancz Sándor rendőr dandártábornok és Soczó László dandártábornok.
Lázin Miklós András

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk