Megalakult tegnap a Terrorelhárítási Központ (TEK), amelynek első állománygyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, egy fejlett és erős ország számára ma már elengedhetetlen a jól szervezett, felszerelt és kiválóan kiképzett szakemberekből álló, önálló szervezet. A kormányfő Hajdu János dandártábornokot nevezte ki főigazgatónak.
„Egy fejlett és erős ország számára ma már elengedhetetlen a jól szervezett, felszerelt, kiváló szakemberekből álló, önálló Terrorelhárítási Központ. Mától hazánk e tekintetben is modern országnak számít” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Maléter Pál laktanyában, a TEK első, ünnepélyes állománygyűlésén. Elmondta, kilenc évvel a New-York-i terrortámadás után a világban globális, korszakos politikai, hatalmi, gazdasági és katonai átrendeződés megy végbe. Ebben az új világrendben alapvetően megváltoznak a nemzetbiztonság feltételei is. Ezen a téren a hagyományos katonai szempontokat ma már újak egészítik ki, ilyen kihívás a terrorizmus, amely globális fenyegetéssé nőtte ki magát. A kormányfő hozzátette, multinacionális terrorszervezetekkel kell számolni, a háborúkat terrorista eszközökkel vívják. Orbán Viktor szerint ennek az új kihívásnak egy modern országnak nem szabad hátat fordítania: józan ésszel szembe kell nézni a veszéllyel, és az állampolgárokat korszerű módon kell megvédeni az új fenyegetésektől.
A TEK állományával kapcsolatban arról beszélt, hogy egytől egyig kiváló, különleges képességű és tapasztalt szakemberek, akik az életük árán is megvédik az országot és a polgárokat. Hozzátette: hazájuk és kormányuk is felnéz rájuk, és minden segítséget megadnak munkájuk sikeres elvégzéséhez. Az ünnepi állománygyűlésen felszólalt Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora is. Szerinte a TEK szerkezete és feladatköre egyértelmű: a központban integrálódik a megelőzés, a felderítés és a megsemmisítés, így az információáramlás gyorssá válik. Hangsúlyozta, Magyarország egyike az első államoknak, amelyek felismerték annak jelentőségét, hogy egy jó struktúrájú, hatékonyan működő szervezet segíteni tud a terror okozta tragédiák megelőzésében. A 2011-es soros magyar EU-elnökség tekintetében is ígéretes kezdetnek nevezte a központ megalakulását. Pintér Sándor belügyminiszter a gyűlés keretében átadta Hajdu János rendőr dandártábornoknak a Terrorelhárítási Központ alapító okiratát. Orbán Viktor kormányfő tegnapi hatállyal Hajdu Jánost nevezte ki a TEK főigazgatójává.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett