Így kaszált a szocialisták volt szociális minisztere
Egy fősajtófigyelő 5,4 millió forintért (Fotó: Burger Zsolt)
Kétséges Szűcs Erika (MSZP) egykori szociális miniszter visszafoglalkoztatási szerződésének teljesítése, a számára kifizetett bruttó 5,4 millió forint jogilag alaptalan – mondta tegnap Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos. Hozzátette, a teljesítési igazolások mögött nem volt munka, és Szűcs Erika egy olyan beszámolót csatolt az elszámoláshoz, amely később született, mint az azon szereplő dátum. A szociális bizottság albizottságában Papcsák kezdeményezte Szűcs, valamint visszafoglalkoztató utódja, Herczog László és Székely Ildikó volt államtitkár meghallgatását. Szűcs 2008 májusától 2009. áprilisig volt tárcavezető. Miután távozott, 2009 szeptembere és 2010 májusa között az Út a munkához elnevezésű programot monitorozta, és az ahhoz kapcsolódó sajtófigyelési munkát végezte. Papcsák Ferenc felhívta a figyelmet: Szűcs tevékenysége közben a tárcánál külön működött sajtótitkárság, és tizenheten foglalkoztak monitoringozással. Emellett Szűcsöt, miután távozott a tárcavezetői székből, miniszteri biztosként aposztrofálták, a vizsgálat során azonban nem találták annak nyomát, hogy ilyen megbízatást kapott volna.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett