Jobboldal – egyértelmű irányvonalat követünk

„Hat esztendőnek már súlya van. Akik valamikor úgy gondolták, hogy egy-két évet él meg az Echo Televízió, aztán lehúzza a rolót, az láthatja, korántsem erről szól a történet” – fogalmazott Széles Gábor a televízióadó hatodik születésnapja alkalmából. A Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosa szerint a két médium közötti együttműködés erősödött, s mint mondta: „Így, együtt vagyunk igazán erősek, és megkockáztatom, hogy egyes politikusok félnek is tőlünk, félnek ettől a médiaerőtől”.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Ugyanakkor megkérte a zöldpárti képviselőnőt, hogy vonja vissza azon állítását, hogy a Békemenet súlyosan antiszemita és Európa-ellenes volt
A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz - Göncz és Tabajdi is igennel szavazott
Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle - Burger Zsolt képriportja
Soha nem volt példa a források befagyasztására
Schöpflin György: Bajnai Gordon részt vállalhatott a félretájékoztatásban
Schöpflin György EP-képviselő szerint a békemenetet is kettős mércével kezelték a nyugati újságírók
A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez
Az Európai Unió szeretné megmutatni, ki diktálja igazán a tempót