Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-10

Szekeres Imre rendet érez, nem zűrzavart Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Szekeres Imre továbbra is a tárca élén állva képzeli el, hogy politikai felelősséget vállaljon a közelmúlt honvédségi botrányai miatt – derült ki a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, amelyen az MSZP-s hadügyért is meghallgatták. A gyanú szerint befolyással üzérkedő Szabó János rektor várhatóan előzetes letartóztatásban marad.

A Fidesz szerint az ülésen Szekeres Imrének nem sikerült feltárnia, miként működik valójában a tárcája

„Azért kértem a bizottságtól, hogy hallgassanak meg a tárca egyik cégének egyes vezetőivel szemben folytatott eljárásokról, mert az ügyek megtárgyalására nem a politikailag elfogult média, hanem a testület alkalmas.” Ezekkel a szavakkal kezdte a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tett nyilatkozatát kedden Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Egyebek mellett azt próbálta bizonygatni, hogy a tárcája környékén a közelmúltban kirobbant botrányok, így a befolyással üzérkedés gyanújával őrizetbe vett Szabó Jánosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának ügye, valamint a HM Térképészeti Kft.-nél feltárt, tábornokokat és főtiszteket érintő korrupciós botrány nem adathat alapot a honvédséggel kapcsolatos általánosításokra. A szocialista politikus azt mondta, nem tud magyarázatot adni arra, hogy mi vitte rá a rektort erre a cselekedetre, és arról is beszámolt, hogy a felügyelete alatt álló Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) január 11-én szerzett információt a kft.-nél történt vesztegetésekről. A tárcánál uralkodó állapotokról sokat elárult az is, hogy Szekeres bejelentette: felfüggesztette beosztásából a KBH egyik műveleti igazgatóját, amíg a vizsgálat kideríti, hogy a főtiszt az üggyel kapcsolatban betartotta-e az információvédelmi szabályokat. A miniszter azzal érvelt, hogy nincs szó a tárcánál elkövetett bűncselekményekről, mert – így a magyarázat – a kft. önállóan gazdálkodik. Szekeres Imre kérdésre válaszolva közölte: politikai felelőssége abban áll, hogy az ügyek tisztázásáig a helyén marad. Az ülés után a miniszter a rá várakozó újságíróknak csak annyit mondott, hogy odabent már tisztázta a honvédséggel kapcsolatos ügyeket, majd sietve távozott. Csampa Zsolt, a Fidesz politikusa ezzel szemben úgy nyilatkozott: az ülésen nem sikerült feltárni, hogy a tárcánál valójában miként működik, és hogyan kellene működnie a vezetési-irányítási rendszernek. A képviselő azt mondta, a Fidesz továbbra is fenntartja, hogy zűrzavar uralkodik a minisztériumban és a Szekeres Imre irányítása alatt álló főosztályokon.


Szabó János rektor rács mögött maradhat

Előzetes letartóztatásban maradhat Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a vele szemben február 18-án harminc napra elrendelt kényszerintézkedés meghosszabbítását terjesztette elő a vizsgálatot felügyelő Fővárosi Főügyészségnek – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a vádhatóság legkésőbb pénteken az előzetes letartóztatás három hónapos meghosszabbítását tartalmazó indítvánnyal fordul a Budai Központi Kerületi Bírósághoz. Információink szerint az NNI indítványában az is szerepel, hogy Szabó János szabadlábra kerülése megnehezíthetné a nyomozás részének sikeres lefolytatását, mert fennáll bizonyítékok megsemmisítésének, illetve a tanúk befolyásolásának veszélye.
Swendt Pál

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont