A politológusok sikeresnek minősítették az Orbán-kormány első száz napjának tevékenységét. Zárug Péter Farkas elmondta, ez az időszak a Fidesz és Orbán Viktor hatalmi berendezkedésére szolgált, felhasználva a választásokon megnyilvánuló jelentős társadalmi támogatottságot. A jogalkotás üteme azt mutatja, hogy soha ellenzéki párt nem vette át olyan tudatosan a hatalmat egy előző kormányzattól, mint a második Orbán-kabinet. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója úgy vélekedett, a kormánypártok népszerűségéhez az ellenzék hiteltelensége és erőtlensége is hozzájárul. A lapunknak nyilatkozó gazdasági elemzők kiemelték: tetszik a piacnak, hogy az idén marad a konvergenciaprogramban rögzített költségvetési hiánycél. Jelezték: a bankadót sikerült elfogadtatni a hitelintézetekkel, s ez néhány évig javítja a költségvetési mozgásteret. A gazdaság talpra állítását azonban megnehezíti az előző kormány öröksége. A gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője szerint mintegy hatvan, a költségvetést terhelő tétel bukkant elő „nem várt meglepetésként” a szocialisták nyolcéves hagyatékából.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett