Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-03

Schmitt Pál a hónap vesztese Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Medián: Növelni tudta táborát a Fidesz-KDNP

Alig változtak egy hónap alatt a pártok támogatottsági mutatói a Medián legfrissebb felmérése alapján.
A HVG-ben közzétett adatok szerint a biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz–KDNP két százalékot javított decemberhez képest (45 százalék), így jelenleg kétszer több szavazót tudhat maga mögött, mint a 23 százalékos MSZP. A Jobbik három százalékkal lemaradva követi a szocialistákat, az LMP két százalékot rontott (hat százalék), míg a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) maradt a bejutási küszöböt jelentő öt százalékon.

A teljes népességen belül a kormányzó pártszövetség 26, az MSZP 15, a Jobbik tíz, az LMP négy, a DK pedig két százalékon áll. A választási hajlandóság alacsony: a választókorúak 41 százaléka jelezte biztos részvételét a voksoláson. A választók 73 százaléka érzi úgy, az országban rossz irányba mennek a dolgok, ugyanakkor a százfokú skálán 33 pontra javult az Orbán-kormány munkájának megítélése.

A politikusok népszerűségi versenyében a hónap vesztese a plá­giumbotrányba keveredett Schmitt Pál köztársasági elnök, aki az előző két hónapban még vezette a listát, most viszont „tetszési indexe” hat százalékkal esett. Orbán Viktor miniszterelnök növelte népszerűségét, és nagyot nőtt az IMF-tárgyalásokat vezető Fellegi Tamás elismertsége is.
Baranya Róbert

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk