Rugalmas kórházi átszervezés

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Rácz Jenő: A beteg egy ideig még „követheti” orvosát
Egyfajta rugalmasságot visznek az egészségügyi ellátásba azok a rendelkezések, amelyek átmenetileg segíthetik a betegek és a szolgáltatók dolgát. Ismert, vasárnaptól – a jogszabályok értelmében – új rend szerint gyógyítják a fekvőbetegeket.

Változik az intézmények ellátási területe, szakmai palettája, ágyszáma. Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy mindez ne érje sokkszerűen a pácienseket, egy ideig bizonyosan lehetőség nyílik például arra, hogy a beteg kövesse orvosát, ha az kórházat változtat. Erre valószínűleg több példa is lesz – jelezte az elnök –, ha ugyanis valahol megszűnik az aktív ellátási forma, akkor a szakorvos szerencsés esetben az országon belül másutt vállal munkát.Mint megírtuk, az átmeneti időszakban azokat a betegeket is fogadják az intézmények, akiknek a gyógyítása az új besorolás szerint már nem az ő dolguk lenne. Ám a területen kívüliek ellátása később sem lesz tilos, feltéve, hogy az illető még „belefér” az adott kórház finanszírozási keretébe. Rácz Jenő elmondása szerint az átmeneti időszakban akár teljes települések is kezdeményezhetik, hogy a nekik kijelölt kórház helyett egy másikhoz tartozhassanak, a kérést a hatóság bírálja majd el.Egyébként négy hónapot kaptak az intézmények arra, hogy az egyes orvosi szakmákban „igazodjanak” a személyi, tárgyi elvárásokhoz. A műszereket, elmaradt fejlesztéseket könnyebb pótolni, de a személyi feltételeknél várhatóan több helyütt gondra bukkannak az ellenőrzés során. Rácz Jenő szerint ekkor vagy lejjebb veszik az adott osztály besorolását, vagy – ha általános szintű a probléma – módosíthatják a minimumfeltételeket.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0