Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2010-03-05

Ránk szabadítják az elmebetegeket Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A regnáló kormány újabb felelőtlensége miatt az idén május 1-jétől nem a megfelelő körülmények között lesznek a bűnelkövetők

Több éve tudja a kormány, hogy az idén május 1-jétől hazánkra is érvényes lesz a fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló egyezmény, amely kiterjed a mentális zavarokkal élőkre is. Ennek ellenére nem történt semmi, hazánk nem készült föl azoknak a súlyosan agresszív bűnelkövetőknek a megfelelő elhelyezésére, akiknél úgynevezett kényszergyógykezelést rendel el a hatóság.

Szakmai vélemények szerint a Lipót bezárásával jelképesen összerogyott a pszichiátriai ellátás is (Fotó: Hegedüs Róbert)

Pszichiátriai körökben alaposan felbolygatta a kedélyeket az a jogszabályváltozás, amely a kényszergyógykezelést érinti. A módosítás értelmében ugyanis legfeljebb a maximálisan kiszabható szabadságvesztés idejére lehet kényszergyógykezelést elrendelni azoknál, akiket a bíróság május 1. után jogerősen ítél el. Állapotuk indokolhatja ugyan a további kezelést – ami gyakran előfordul –, de azt már nem lehet a jelenleg egyetlen ilyen intézményben, a Kozma utcai börtön részeként működő Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) folytatni.

A pszichiátriai szakma ugyancsak három éve mondja, hogy speciális – de nem börtönjellegű – elmeszakértői intézményre lenne szükség, ahol úgynevezett magas biztonságú osztályokon fogadnák az önmagukat és másokat is veszélyeztető betegeket. Csakhogy nincsenek ilyen osztályok Magyarországon, ezért jobb híján a „normál” pszichés betegeket kezelő pszichiátriai osztályokra kerülnek majd a bűnelkövetők is.

Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója szerint egy harmincágyas osztály kialakítása is elegendő lenne a gond orvoslására, de soha nem jutott rá pénz. Igaz, egy ilyen osztály megépítése és fenntartása körülbelül kétszer annyiba kerül, mint az átlagos pszichiátriai részlegé, mert – mint néhány nyugati példa is mutatja – zsiliprendszert, minden helyiséget figyelő kamerák hálózatát, rögzített ágyakat és berendezési tárgyakat is igényelne.

Nem szólva a szakszemélyzet létszámáról: egyes országokban kétszer annyian vannak, mint az ápoltak, nem véletlenül. Tény az is – mondta a szakmai igazgató –, hogy hazánkban soha nem volt ilyen hely, bár a „Lipóton” ki lehetett volna alakítani. De a Lipót bezárt – érdekes véletlen folytán szintén három éve –, és ezzel jelképesen összerogyott a pszichiátriai ellátás is.

A helyzetet színezi Németh Attila szerint, hogy az igazságügyi és az egészségügyi tárca nem tud megegyezni, melyiküké legyen a jogszabályváltozásból adódó feladat. Mint mondta: ez csak döntés kérdése, némely uniós országban az egészségügyi, másutt az igazságügyi miniszter felügyeli az említett betegeket kezelő osztályokat, s van olyan is, ahol közösen, megosztva vállalják a feladatot.

Németh Attila a Magyar Hírlapnak azt mondta: elvben egyetért a jogszabályváltozással, mert a kóros elmeállapotú bűnelkövetőknél az elzárás elsődleges célja nem a büntetés, hanem a gyógyítás.

Csakhogy – amint a módszertani intézet állásfoglalásából is kitűnik – a csupán az IMEI-ből álló hazai speciális „intézményrendszer” sem a nemzetközi, sem a hazai jogi szabályozásnak, sem pedig a korszerű szakmai ismereteknek nem felel meg. Ezért is lenne szükség legalább három éve új ellátórendszer kiépítésére, amelynek működési szempontjait, tárgyi és személyi feltételeit, feladatait a szakma már kidolgozta.

Niczky Emőke

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk