Előzetesbe kerültek a „nemzeti vagyonkezelők”
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, a vagyonkezelő jogtanácsosát a sukorói telekcsere ügyében.

A büntetőeljárás befolyásolása volt az a különös ok, amely miatt a Központi Nyomozó Főügyészség tegnap kezdeményezte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a sukorói telekcsere lebonyolítóinak, Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak az előzetes letartóztatását – mondta lapunknak Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője. Tátrait, a Nemzeti Vagyontanács egykori tagját, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a sukorói kaszinóprojekt csereszerződése miatt tavaly óta vizsgálódó ügyészség, míg Császyval, a telekcserét a külföldi befektetőkkel történő egyeztetések után szerződésbe foglaló jogtanácsossal, az MNV volt értékesítési igazgatójával szemben hűtlen kezelés bűnsegédlete a gyanú.
A főügyészség tegnap a fővárosi Markó utcában konkrét dokumentumokkal igazolta, miért tartja szükségesnek az őrizetbe vettek előzetes letartóztatását. Fazekas Géza szerint bizonyítékaikat – amelyekről részleteket nem közölhet – a bíróság elfogadta. A két gyanúsított fellebbezett a döntés ellen, s ezt másodfokon a Fővárosi Bíróság a jövő héten bírálja el. A telekcsere során – amikor Joav Blum gyümölcsöseit az állam sukorói telekre váltotta – a német, amerikai, izraeli és magyar befektetőcsoporttal tárgyaló vagyonkezelők a gyanú szerint a magyar államnak több mint 1,3 milliárd forint kárt okoztak azzal, hogy a Blum tulajdonában lévő ingatlant majd hatszázmillióval túlértékelten fogadták el, míg a sukorói területet csaknem nyolcszázmillióval alulértékelték.
Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje a tárgyalás után a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy ügyfele vallomást tett. Elmondta, hogyan zajlott a munka az MNV-nél, kinek mi volt a feladata, illetve ismertette, mi volt a jogi alapja a telekcserének, és mi volt az ügylet gazdasági racionalitása. Elmondta azt is, hogy ügyfele eddig is segíteni akarta a nyomozást. Még a családjával tervezett egyhetes külföldi üdülését is lemondta, mert számított rá, hogy szeptember elején megszólaltatják a sukorói ügyben.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja