Portik előzetesét meghosszabbították

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Szökés, elrejtőzés és a bizonyítás meghiúsításának veszélyével indokolták Az egykori energol-vezető elleni kényszerintézkedést
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal hosszabbította meg Portik Tamás és négy társa előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés gyanúja miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján.

A keddi végzés nem jogerős. 

A közlemény szerint a bíróság valamennyi gyanúsított esetében a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélyével indokolta az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Ez az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésekor hozandó határozatáig, legfeljebb azonban november 15-ig tart. A Fővárosi Főügyészség az említett veszélyekre hivatkozva indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a bíróság pedig megalapozottnak találta az indítványt. A végzés szerint megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak a szabadlábra kerülésük esetén összebeszéléssel, valamint a tanúk befolyásolásával meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást – áll a közleményben.
Portik Tamás előzetes letartóztatását július 15-én rendelték el a Fővárosi Főügyészség indítványára, amely az NNI előterjesztése alapján született. Az NNI akkor azt közölte: a Terrorelhárítási Központ (TEK) öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen, összehangolt akció keretében. Portik mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték.

Portik Tamás ellen hétfőn terhelő vallomást tett a TEK által aznap Zuglóban, a Thököly út egyik éttermében elfogott B. László, aki a gyanú szerint 1999. április 12-én Tahitótfaluban részt vett Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolásában. Felbujtóként Portikot, az olajmaffiaügyekben elhíresült Energol Rt. egykori vezetőjét így már három emberölési ügyben gyanúsítja a rendőrség.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 1

Hozzászólások:

Gyárfás Tamás????