Polt: Nem számít a rang, a pártállás

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
A legfőbb ügyész szerint a szervezett bűnözés nagyon fontos pozíciókat igyekszik megszerezni

Többé nem fordulhat elő, hogy egy jogtalan támadás elhárítójából elkövetőt kreáljanak – ígéri Polt Péter (Fotó: Csudai Sándor) Üdvözölte a lapunknak adott interjúban a legfőbb ügyész a jogos védelem kiterjesztését az új Btk. tervezetében. Polt Péter egyúttal az utóbbi időszak legjelentősebb ügyének nevezte a magas rangú rendőrök leleplezését. „A hivatali korrupció a legveszélyesebb, amikor állami tisztviselők követnek el ilyen cselekményeket. Ezen belül még veszélyesebb, hogy azokban a szervekben találhatók korrupt személyek, amelyek feladata a bűnözés elleni küzdelem. Nagyon komolyan kell venni ezt a harcot” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy az úgynevezett filozófusügyben hivatalból felülvizsgálják a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát. Ismert: Polt új fővárosi főügyészt bízott meg Ihász Sándor helyett, ám cáfolta, hogy az áthelyezésnek köze lenne a 2006-os őszi tettekhez, s kiemelte, hogy szakmai döntés született. A legfőbb ügyész fontosnak tartotta leszögezni: az ügyészség önhatalmúlag, politikai vagy más szándékok alapján nem tud ügyeket kreálni vagy befejezni.Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 38

Hozzászólások:

"""az ügyészség önhatalmúlag, politikai vagy más szándékok alapján nem tud ügyeket kreálni vagy befejezni.""""" Ki kreálja az ilyen ügyeket mégis??? Budaházy esetében például? Honnan kerülhet elő annyi bonyhádi lyuk???

Azért vannak egyenlőbbek is...))

turanida, te ezek közé tartozol: „… a társadalmi feszültség folyamatos fenntartásában érdekeltek az álliberalizmus hívei, a gyökértelenek, akik tudatosan ártanak hazájuknak…” /Stefka cikk/ turanida, te mint jó kommunista a társadalmi feszültséget tartod fenn folyamatos évről évre, mindennap, reggeltől reggelig! Dől belőled a gyűlölet, az uszítás, a pocskondia! Épp úgy, mint az elvtársaidból!

..mert az egész úgy bűnöző ahogy vannak..de ugye nem várja senki maguktól vagy egy küldőtől hogy az egészet lecserélje csak úgy néhány nap alatt. Ez a bűzös szemétdomb ami az oroszok csizmája alatt itt kisarjadt nem lesz könnyű kiírtani, lehet hogy ezeket csak valóban egy foradalom tudja csak innen kipurgálni, de ahhoz meg keveseknek van gusztusa..így lassan de biztosan belefulladunk a saját ürülékünkbe..és akinek ez nem tetszik az elmenekülhet..

Ha igy van ahogy a cimben állitja polt,akkor az egész parlamentet,összes pártvezetőséget , köztársasági elnököt,legfőbb ügyészséget rendőrséget s minden egyéb rendü és rangu bünözőt stb ...börtönbe,

- Meglepte ez az eset ? Részben megdöbbentett... - Mi döbbentette meg az elvtársat ? Az eset ? Vagy az, hogy nyilvánosságra került ? Farkasok, bárány bőrben ! Nem kéne játszani az ártatlan apácát, egyiknek sem ! Székmelegítő elvtársból túl sok van, így is !

Nem valami bíztató!Arra hivatkozni, hogy hosszú idő telt el!!!???

..."Nem számít a rang, a pártállás".........lecsukják a "rendszerváltó" megélhetésieket?

Képzeljék! Ennek a lénynek a képe is ott van a "zs.dók a magyar közéletben" című oldalon.

A szöveg jó... Jó lenne már tetteket is látni!

Koma sogor raktárba,én meg megyek a magtárba...és ez így ment minden irányban!Egy-két fecske nem csinál...Már nyugat is azzal érvelt,hory Orbán urat egy hadsereg veszi korul!!!Miért báncsa a csoruket?

Ez a hapsi nem tudni, hogy mit csinál, mivel keresi a kenyerét, ha csak nem azzal, hogy az ügyészség kifizetésit aláírja! Történt valami a múlt csalásainak a büntetéseivel? Lócart mama!
Egyet mutassanak akit börtönre ítéltek!
Nulla, még az mszpé elítéltjeit is kiengedték, házi őrizetek meg ejnye-ejnye! Milyen jog szerint vannak az ítélkezések, a magyar jog szerint?

Magyarországon jelenleg 37000 peres ügy van, de képtelenek úgy intézni, hogy egyenként le fél évtől 5-10 évig tartson egy per! Mert lusták, felkészületlenek a bírók, ügyészek és ráadásul tartják a markukat Évenként 100 milliárdba kerül az igazságszolgáltatás az országnak, plusz amit illetékbe kell befizetni, azért már illő lenne dolgozni is!!!

És a felszámolók mutyizása?? 1 milliárdos értéket 8%
árfolyamon az az nyolc százalék árfolyamon akarja átjátszani egy "vállalkozói" csoportnak! Velejéig korrupt az egész ügy! éve harcolok azért,hogy ne fosszanak ki a hatóságok szem láttára..

Már a Horn kormány titkosszolgálati minisztere is megmondta 94-ben ,hogy a rendőrségünk összefonódott a bűnöző maffiával. Ez azóta csak fokozódott,hisz a komcsi rendőri vezetők,szinte változatlanúl a helyükön maradtak.Remélem,meg fogjuk tudni azt is ,miszerint éppen a komcsi rendőrvezetők szervezték meg a különböző érdekeltségü maffiákat,melyeknek az élén a saját maguk által kiszemelt keresztapák űlnek. Polt P.,csak látszatra alamuszi figura.Valójában sziklaszilárd jellem,akinek eltökélt szándéka a kiterjedt bűnözés felszámolása.A baj,az ítélkező bírókkal van,akiket az unió foggal körömmel véd.

Turanida 1! megint elsőnek szóltál, és megint hülyeséget,mint mindíg.Előbb jár a szád, és aztán járna csak az eszed,ha volna....Az idézett mondatnak pedig megvan az értelme,amit te a tyúkeszeddel nem tudsz felfogni.

Budaházy ügyben speciel turanidanak igaza van.

PALOTAS, VAN NÉMI FOGLAMAM ERRŐL, DE "az ügyészség feladata a vádirat megírása a terhelő bizoniítékok alapján"--------HOL VANNAK A BIZONYÍTÉKOK?------MIT CSINÁLTAK 2 ÉVE, AZAZ 24 HÓNAPJA? NÉZTEK KI A SZEMÜKBŐL VAGY NE MOZOGJ MERT HULLÁMZIK-OT JÁTSZOTTAK? BIZONYTALAN GYENGE EMBEREK, AKKOR AMIKOR 2/3 VAN A HÁTUK MÖGÖTT!---OK A KOMMUNISTA VILÁGBAN NEM MERTEK MEGSZÓLALNI, DE MOST SEM??????

"Si memoria servit.." ez a maffiák és a politika összefonódása kb. olyan öreg, mint a módszerváltás. Sose kaptunk választ arra, a jelenleg 2/3-al kormányzók 1998-2002 között miért nem indították el az "ügynökösdi"-című folytatásos sorozatot? Talán akkor nem pont ott tartottunk, mint most? Vagy még jobb, a hírhedt "elszámoltatjuk a felelősöket" annyit tesz, hogy néhány korrupt rendőrt lehapcsolnak? Magyarországon van egy pár ember, akik A-tól Z-ig ismerik, név és bankszámla szerint, ki-kicsoda, ki védi őket, kik vannak és milyen "bulikban". A magyar "jogszolgáltatás' csődje és alibije az 5 éves elévülés, az off-shore EU-konform tolerálása...és miért ne pont a rendőrök lennének korrumpálhatóak, mikor van egy "Nemzeti Bank" elnök, aki adócsaló és off-shore milliomos, anélkül, hogy bárki is a demokratikus-jogállami kisújával hozzáérhetne? "Pisces foetet a caput."-fejétől bűzlik a...

Tisztelt Legfőbb Ügyész úr! Ugye remélhető az, hogy a megállapításaiból nem maradnak - nem maradtak - ki azok a Magyarországon működő bankok sem, amelyek a 2003 óta tartó indekszálási trükkjeikkel *donképp a magyar költségvetés egy részét is padlóra tették, mivel az indekszálási trükkjeik következtében beszedett többletjövedelmük után egy fillér adót sem fizettek, továbbá indekszálási trükkjeikkel a bankok fizetésképtelenné tették azokat az ügyfeleiket, kiknek forinthiteleiket "devizahitelnek" nevezték el és a "deviza" eladási árfolyamán szedi vissza a havi törlesztések formájában?!! Csoda-e az, hogy a 2008 óta változatlanul hagyott fizetések, jövedelmek mellett nem tudják a hitelesek fizetni a bankok által tisztességtelenül megduplázott törlesztőrészleteiket megfelelő módon fizetni! Az árfolyamgát és az 5 éves gyűjtőszámla "megoldás" is a bankok nyereségét fogja növelni,de gondolom, hogy ennek mate

Az nagyon üdvös,hogy nem számít pártállás, rang, de remélhető-e ettől,hogy azok az ügyek, amelyek terítékre kerülnek, befejezést is nyernek, és megnyugtatóan a közvélemény elé is tárolódnak.

PALOTAS, MEGKÉRDEZEM: mi van az ügyészség által a bíróságokra letett dossziékkal?--------
DE MEGKÉRDEZEM A FIDESZT IS:-----mi van az ügyészség által a bíróságokra letett dossziékkal?
NEM ELÉG HABLATYOLNI HÜLYÍTENI A NÉPET, TENNI IS KELL VALAMIT, MERT 2 ÉVE NINCS, IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS! NINCS ELÉG BÖRTÖN? VAGY A BÍRÁK ENNYIRE NEM ISMERIK AZ ÁLLAM TÖRVÉNYIT, VAGY A BÍRÁK SZEMBESZEGÜLNEK AZ ÁLLAMNAK? AZOKAT NEM LEHET ELÍTÉLNI? FEDHETETLENEK?
TYÚKPEREK, TÁRSASHÁZI PEREK, HAGYATÉKI PEREK, VÁLÓPEREK (VAGYON ELOSZTÁSSAL) GYŐZIKE PEREK, SZART SEM TUDNAK CSINÁLNI, CSAK ÜLNI A VALAGUKON ÉS MÁSFÉL HÓNAPRA FIZETETT SZABADSÁGRA MENNI A CURVA NAGY FÁRADSÁGUKTÓL. OLVASNI NEM TUDNAK!
MÉGHOGY PÁRTÁLLÁS VAGY RANG? KINYALJÁK A MILLIÁRDOSOK HÁTSÓJÁT AZ AZ IGAZI RANG!

Itt ebben az törvény nem számít! Semmibe veszik!

A MAL okozta tragédiának kivizsgálása hol tart? Kit büntetnek majd meg? A portásbácsit, nem a multimilliárdos elvtársat! A bűn még nagyobb bűnre sarkall mert nincs büntetés!

Korrupció a főrendőrök körében. És a bírákkal mi a helyzet. Ott nincs korrupció? Mire is mondta anno Viktor, hogy állami ösztöndíjon legszívesebben egyetlen egy jogászt se képezne? Csak nem az át nem világított, balliberális-komcsi többséggel és vezetéssel meghagyott bíróság törvényszerű korrumpálódására gondolt? Na az lesz még egy nagy harc. Mire azt a Magyarország érdekeitől független hatalmi ágat újra a magyar nemzet szolgálatába állítják. Ha majd a jog alacsonyabb rendű lesz, mint az igazság, valamint az egyén érdeke mindig a köz érdeke alá rendeltetik. Ezekhez képest a néhány lebukott főrendőr korrupciója csak gyerekcsíny!

A zs1dó pénzvilág megbízottai árgus szemekkel figyelnek,mert lassan kezdik/reméljük/előszedni azokat a politikus bűnözőket,akik egy tollvonással milliárdokat juttattak nekik.Hogy beindul majd az "aggódás"a magyar demokrácia állapota miatt!

30.Pont azok a bírák vannak érintve,akiktől a komcsi tolvajok segítséget várnának.Azért fáj ez az EU-nak!/És a mögöttük álló Goldmann Sachs-nak./

Valahol Európában vannak emberek, akik nem akarják a bűnösök elítélését, mert fénykorukban vidáman részt vettek Magyarország tönkretételében némi járadék fejében. Inkább visszajövetelüket szeretnék, ami számunkra a fekete himlőnél is ártalmasabb lenne, még vörös kivitelben is.

orbán bábja!

Most kellett a nagyokosoknak, tisztességteleneknek ráébredniük, hogy eddig számított a rang és a pártállás? Néha, tényleg nem tudom, hogy hol is élek!

34.dagi nem orbán bábja,hanem komcsi szopógép!

Az olajügyben "öngyilkos " lett öt rendőrtiszt *át miért nem vizsgálják ki most?Ha már hullik a férgese,a végére kell járni mindennek.Draskóczi szerepének,hogy ő vezette elő a halasztott vámfizetést az elvtársak kaszálásához.Györgyi Kálmán komcsi párttitkárból lett főügyészt pedig az olajügyek eltussolásáért.

Polt elvtárs-polt elvtárs--ejnye bejnye.

palotás, "nosztalgiázol a rákosi-kádári időkről"
egy meg a franc a rohadt kommunistákat az életemből 50 évet lebaxtak! De. hogy most sincsen sehol a kormány az már biztos! Totojázás, a még pozícióban lévő mszpések kiszolgálói jelenleg a Fidesz! Ha nem tud talpra állni 2014.- re elsöpörni az előző rablókat csalókat, akkor azok újból amerikai (izraeli) segítséggel (így-vagy úgy), tehát becsületesen, vagy inkább becstelenül kiszorítják a Fideszt és nézhetnek majd a lyukon!
A naygvetüket jobban látom, ennyi. Egyébként amondó vagyok én is hogy a kommunista nyugdíjaskorúakat zavarják nyugdíjba, főként a bírákat, mert ott curva nagy a bűz!
Itt nem pártállás a fő szempont, mennyire "világoskék" az a valaki az ország kékjei között!
Érthető?

Polt Péter sajtópert vesztett
****************************************************************************************************

A legfőbb ügyész kétmilliót követelt, mert Kis János az ÉS-ben Orbán kiszolgálójának nevezte.

Viszont mantra szerűen ismételgetik már a Hír-tv-ben is, hogy a hétvégi razziák hírét nem a rendőrség vezetés szivárogtatta ki a mafia részére!/ Nyilván a takarító néni, vagy a portás bácsi a hunyó! Hát ez már tényleg egy röhej!/

Nem lehet a szervezett bűnözés - a rendészet és a politika összefonódását 2010.-től vizsgálni. vagy elkezdik az olajügyektől, (ugyanis onnan ered a mostani vagyonok jó része) vagy marad a fertő. Nem lehet a rendvédelmet félig kitisztítani.

Polt Péter sajtópert vesztett Kis János ellen!

A Fővárosi Törvényszék ma kihirdetett, nem jogerős ítéletével elutasította a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter által Kis János valamint az Élet és Irodalom kiadója ellen 2011. áprilisában benyújtott keresetet.

A 2011. áprilisi, a közjogi rendszer öncélú átalakításáról és a hatalmi ágak kulcspozícióinak elfoglalásáról szóló cikk kifogásolt állítása szerint Polt "előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bebizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be." Az írás alapján nyilvánvaló, hogy a megbízó alatt Kis a Poltot 2000-ben a posztjára juttató, Fidesz-vezette pártszövetséget, illetve annak vezetőjét érti.