2010-03-09
Pénzért magyarázzák a Ptk.-t
Csaknem huszonnégyezer forintos regisztráció ellenében magyarázzák az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértői az új polgári törvénykönyv szabályait április elején, a Jogi Fórum által szervezett konferenciák keretében. „Pofátlanság, hogy a köztársasági elnök és a teljes jogász- szakma ellenkezése dacára az MSZP-kormány áterőltette a törvénykönyvet a parlamenten, most meg a szaktárca munkatársai fizetős szolgáltatás keretében próbálják azt megmagyarázni a jogalkalmazóknak. A dolog pikantériája, hogy a konferencia programjában szereplő részek a jelenlegi formában soha nem fognak életbe lépni, mert a leendő, minden valószínűség szerint polgári kabinet felül fogja vizsgálni a kódexet” – mondta lapunknak Répássy Róbert, a Fidesz szakpolitikusa. A képviselő elképesztőnek nevezte az ügyet, hozzátéve: sajnos egyre inkább bevett gyakorlat, hogy a minisztériumi szakértők fizetős kiadványokban magyarázzák az egyes jogszabályokat, noha azok előkészítése, a parlamenti bizottságok előtti bemutatása munkaköri kötelességük. „Gyakorlatilag ugyanazzal a munkával kétszer keresnek pénzt” – mutatott rá a politikus. A Ptk. első és második könyve május 1-jén lép életbe. A felkészülési idő rövidsége miatt az ellenzék az AB-hoz fordult. A kódex többi része 2011. január 1-jétől lesz hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely csak 2015-től lép életbe.
Kacsoh Dániel