Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2011-12-22

Orbán Viktorhoz fordulnak a rezidensek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Átadták a kórházakat

Tizenhárom budapesti – tizenkét önkormányzati és egy alapítványi fenntartású – egészségügyi intézmény kerül állami kézbe január elsejétől a Fővárosi Közgyűlés tegnapi döntése alapján. Horváth Csaba (MSZP) erőfölénnyel való visszaélésről beszélt, az ugyancsak szocialista Havas Szófia pedig jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordul, ha vagyonvesztés éri a fővárost. Az intézmények között ott van a Szent István Kórház is, ahol értesülésünk szerint a sebészeti osztály csaknem minden orvosa ma teszi le a nyilatkozatát, hogy nem vállal önként túlmunkát. A rezidensek pedig a tervek szerint Orbán Viktornak szintén ma küldik el levelüket, amelyben az orvosok további „kényszerelvándorlásának” megakadályozásában is kérik a miniszterelnök segítségét. Az egészségügyi államtitkár a felmondólevelek lehetséges „aktiválódása” kapcsán kifejtette, nem kíván az „adventi riogatókhoz” csatlakozni, inkább a krízishelyzet elkerülésén dolgozik.

Szócska Miklós tegnap részt vett azon az eseményen, amelyen a mentőszolgálat új autóit mutatták be.

Kapcsolódó cikkek:
Megszavazták a kórházak átadását
Szócska: adventi riogatás
Sárga autók a mentőknek
MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk