Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2010-07-28

Nyomozók "udvariassági látogatása" Demszkynél Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Túl sok minden kerülte el Demszky Gábor figyelmét

Demszky Gábor főpolgármester tegnap „udvariassági gesztusnak” minősítette, hogy a BRFK két nyomozója a Városházán, saját irodájában hallgatta ki tanúként a Főkert Zrt. ügyeiben a hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárásban. Demszky viszonozta a rendőrök kedvességét, megígérte, a nyomozás érdekei miatt nem mond semmit. Az eljárást azokkal az ügyekkel összefüggésben folytatják, amelyeket lapunk elsőként tárt a nyilvánosság elé. Vagyis a Főkert gazdasági társaságaival, a Fővárosi Önkormányzattól kapott támogatások felhasználásával, illetve a Főkert leányvállalatának kezelésében lévő ingatlanok eladásával kapcsolatosan vizsgálódnak. Demszky a nyomozók távozásakor azt mondta, nem érzi, hogy politikai felelőssége lenne, a büntetőjogi pedig szóba sem jöhet.

A főpolgármester, aki korábban megüzente Kocsis Lászlónak, a Főkert vezérigazgatójának, „hogy csinálja vissza az egészet, vagy ki lesz rúgva”, betartotta a szavát, tavaly májusban kirúgta bizalmasát, akit tizenhét évig tartott a Főkert élén, de a főváros gazdasági bizottságának határozata ellenére sem intézkedett, hogy a Főkert szerezze vissza azt az üzletrészt, amellyel helyreállítható lett volna a főváros többségi tulajdona a leányvállalatában.

A Főkert vezérigazgatója 2006 decemberében 14 millió forint kölcsönt adott Szarka Attilának, a Főkert Parkfenntartó Kft. ügyvezetőjének, aki a kölcsönből tőkét emelt, így olyan helyzetet hozott létre, hogy az anyavállalat, a Főkert kisebbségbe került saját leányvállalatában. A történet pikantériája, hogy a leányvállalat nagyobbrészt a Főkert megrendeléseiből élt. 2006-ban például 1,4 milliárd forintot hagytak így az adófizetők a parkfenntartónál, magánzsebekben, mivel Szarka és Kocsis László együttesen többségi tulajdont birtokolt a cégben.

Demszky bizalmi embere tehát saját pénzével segítette hozzá a leány­vállalat ügyvezetőjét, hogy a fővárost kiszorítsák a milliárdos bevételű cég többségi befolyásából. Az ügy friss fejleménye, hogy Szarka Attila tavaly decemberben üzletrészét tovább ruházta az Umbrella Holdingra, így a fővárosi cég leányvállalata feletti többségi befolyás egy kis Somogy megyei településre, Gamásra került – ez nyilván elkerülte Demszky figyelmét.

Ahogyan Szarka az üzletrészétől, úgy szabadult Kocsis is tulajdonrészétől az Aha Consulting Kft.-ben. Vagyis sebesen. Ez most májusban történt, pont két héttel azelőtt, hogy a BRFK elrendelte a nyomozást a Főkert ügyeiben. A nyomozás kiterjedhet arra a szerződésre is, amelyet Kocsis Lászlónak egy másik cégével, a Vinum Essum Kft.-vel kötött a főváros. A cég 2007-ben hatmillió forintot kapott a Fővárosi Önkormányzattól a tavaszi borfesztivál megrendezésére, plusz ingyenes közterület-használati lehetőséget. Ennek a történetnek is van pikantériája, méghozzá az, hogy a cég éppen azon a telephelyen működik a Mészáros utcában, amely korábban a főváros egy másik cégének, a Virágértesítő Kft.-nek a tulajdonában volt, s amelyben Kocsis szintén résztulajdonos volt.

Nem lepődnénk meg, ha a BRFK vizsgálná a Teréz körút 35. ügyét is, már csak a párhuzam miatt is. Kocsis ugyanis egy másik magánszemélynek is adott egy kis kölcsönt – 23 millió 726 ezer forintot –, s nem zárható ki, hogy ebből a kölcsönből vásárolták meg a főváros tulajdonából kikerülő virágboltot.

Kocsis az őt eltávolító egykori bizalmasára, Demszkyre nem neheztel. Csak Hagyó Miklósra és Mesterházy Ernőre. A Célpontban így fogalmazott: „Bemutatkozáskor nekem azt mondták, havonta egy ötös, vezérigazgató úr. Nem két tehetségtelen pasasról van szó, hanem két nagyon mohó emberről.”

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás

Bán Károly

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja