Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-03

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

 Ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egykori Nap-kelte és a Nap-nyugta című tévéműsor kapcsán csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – tudta meg lapunk.

Értesüléseink szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a múlt héten tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen és az NNI-nél a szerződések megkötése és teljesítése során bűnszervezetben elkövetett csalás, adócsalás, számvitel rendjének megsértése, valamint magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt.

Mint ismert, a műsorokat készítő St. Plusz Kft.-vel 2009. szeptember 25-én ellehetetlenülésre hivatkozva, azonnali hatállyal felmondta a szerződést a Magyar Televízió. A köztévé akkori közleménye szerint „az új óbudai gyártóbázison már minden lehetőség adott arra, hogy az MTV belsős munkatársakkal, saját stúdiójában és technikai eszközeivel készítse a műsorfolyamot”.

Gyárfás Tamás, a műsor producere többször is azt nyilatkozta, hogy a műsorkészítésért egy fillért nem kapnak, és a reklámidő értékesítéséből tartják fent a műsort. Balogh László, a kuratórium akkori fideszes elnökhelyettese viszont azt mondta, a köztévének „jelentős pénzébe került, hogy a Nap-kelte műsora ment”. A Nap-kelte az első Fidesz-kormány idején már lekerült a köztévé műsoráról (akkoriban az ATV-n volt látható), s 2002-ben jelent meg ismét az MTV-n. 2006 őszén a Fidesz és a KDNP bojkottot hirdetett a műsor ellen.

Pintér Balázs

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk