Magyar Hírlap online

2010. szeptember 02., csütörtök, Rebeka , Dorina
2010-02-09

Nincs új… Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

…a nap alatt. Mondhatjuk lapunk címlapsztoriját olvasva, amelyből kiderül, hogy új feladatot kaphat sokat tűrt hazánk megfáradt barna medvéje, Kuncze Gábor. Kollégáink fülese szerint ismét ő lenne a kulcsember, mi több, a nómenklatúra túlélésének záloga, ha vállalja a felkérést, és elindul az MSZP és a dezertőr SZDSZ-esek színében az őszi budapesti főpolgármester-választáson.

Tizenhat évvel ezelőtt, ugyancsak a tél vége felé járva a sajtóban heteken át ment a vad találgatás arról, hogy az SZDSZ milyen feltételekkel lenne hajlandó összeállni a szocialistákkal a választás után. Nem egy tudósító tudni vélte: az SZDSZ feltétele, hogy Kuncze Gábor legyen a miniszterelnök, Horn Gyula pedig lépjen hátrébb egyet-kettőt. Mivel az első fordulóban az egykori állampárt a vártnál jóval több szavazatot kapott, a liberálisok pedig gyengébben szerepeltek, elillant Kuncze kormányfői ábrándja, ám – ahogyan a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője megjegyezte - így is „ügyes sakkhúzásnak bizonyult, hogy az SZDSZ nem Pető Iván pártelnököt, hanem Kunczét jelölte a miniszterelnöki posztra”. A tudósító, Matthias Rüb emlékezetessé vált érvelése szerint Kuncze segítségével az SZDSZ könnyebben válhat széles támogatottságot élvező néppártá, mert ő „a szakértelem és a nyugodt vita embere és nem zsidó”.

Nos, ismét ott állunk, hogy egy ilyen tisztának látszó arcra van szüksége az MSZP-nek, azon belül is a kártyákat fáradhatatlanul keverő és újraosztani próbáló Gyurcsány Ferencnek. Habár Gyurcsány információink szerint egy időben maga is a főpolgármesterkénti visszatérés tervét szövögette, most (alighanem a saját népszerűségi indexét látva) már azt tervezi, hogy az ősszel Kunczét küldené a ringbe, hátha sikerül vele megszorongatni Tarlós Istvánt, egyben lesöpörni a másik várható riválist a porondról, Dávid Ibolya és Retkes (Demszky) Attila egyelőre ismeretlen közös jelöltjét.

Jó kérdés, az MSZP miért bízik abban, hogy újra bejön az 1994-es trükk? Akkor is az állampárt és a valamikor még antikommunista retorikával taroló liberálisok összeboronálásához volt szükség egy még el nem koptatott és a gulyáskommunista déjà vure vágyó MSZP-szimpatizánsoknak is elfogadható bajszos alakra. Most is abban bíznak, hogy Kuncze még meg tudná nyerni az MSZP-nek a budapesti liberálisokat és a szocikat sem riasztaná el. Ám a bajusz ezúttal kevés lehet.

1994 óta történt egy, s más, amit összegezve még az egykor volt liberális szavazók is közelebb kerülhetnek a felismeréshez, hogy kicsoda is valójában Kuncze Gábor.

Íme néhány csöpp emlékeztetőül a gazemberség feneketlen kútjából: Kuncze Gábor a Horn-kormány belügyminisztereként pecsétes papírt állíttatott ki arról, hogy az ÁVH börtöneiben nem verték a politikai foglyokat, majd egy tüntetésen bilincsbe verette a szabadságharc hősét, Pongrátz Gergelyt. Visszadobta Wass Albert állampolgársági kérelmét, megalkotta a „megélhetési bűnözés”, mint enyhítő körülmény fogalmát, rászabadítva az országra a fosztogatókat, közben tétlenül nézte, hogy a testvére lenyúlja a magyar tankönyvpiacot. És miután elbukott mindaz, amit képviselt, az Orbán-kormány négy éve alatt dörmögvén másról sem beszélt, csak az állítólagos lopásokról. Alig két évvel a Lop-stop-kampány után azonban pont az SZDSZ korrupciós ügyeinek a felhánytorgatása okán bukott el Medgyessy Péter és szabadult az országra Gyurcsány Ferenc. Kuncze Gábor hű fegyverhordozóként végigasszisztálta a gyurcsányi ámokfutást, majd az EP-választás csúfos kudarca után angolosan távozott. Azóta műsorvezetőként ripacskodik a Klubrádión, legutóbb például ciántablettát ajánlott azoknak, akik szerint rosszabbul élünk mint pár éve.

Most ő a megmentő. Mi meg új szólásmondást kreálunk, ajánlva Gyurcsány Ferencnek. Mentsen meg téged a Kuncze Gábor!
Huth Gergely

 


Belépés




Belépés | Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Ember Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Alaposan bekattant a volt szocialista Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Gyurcsány és Bajnai hazugságai téphették meg az idegeit

Gergényi az elszámoltatás küszöbén Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A korábbi budapesti főrendőrt is meghallgatná a 2006-os véres eseményeket vizsgáló bizottság

Végre! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Menekülne a népharag elől az MSZP Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Navracsics Tibor: Az országpusztító szocialisták az önkormányzatokban építenék újjá magukat

TILTAKOZNAK A SZOCIALISTÁK TÓTH JÓZSEF JELÖLÉSE ELLEN

MSZP: „A Fidesz újabb ocsmány trükkje”

Agassi kérdez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Pribékek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ÁMOKFUTÓ GYILKOLT POZSONYBAN

Egy roma család hat tagját lőtte le egy középkorú férfi

A székházat megvédeni nem kell félnetek... Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kétszer is beszélt Gyurcsány az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel