Nincs kormányzati szándék a nyugdíjkorhatár emelésére
Hirdetés
A mostani gazdasági, társadalmi helyzetben a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartása látszik reálisnak, a nyugdíjkorhatár emelésére nincs kormányzati szándék – jelentette ki Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Népszabadságnak. Kifejtette, bizonyos változásokkal, így a korhatár előtti ellátások kivezetésével, a rokkantnyugdíj-számítás megváltoztatásával 2025-ig működőképes a rendszer. Asztalosné Zupcsán Erika szerint ezt az álláspontot igazolja, hogy ellenszavazat nélkül döntött az Országgyűlés a jelenlegi nyugdíjszámítási szabályok fenntartásáról. Megjegyezte, a korábban megszavazott korhatáremelés hatásai is csak 2014-től lesznek érezhetők.
Hirdetés
Hozzászólások:
Megjegyezte, a korábban megszavazott korhatáremelés hatásai is csak 2014-től lesznek érezhetők.
Igen! Én már érzem Orbán kedvességét!
Mert 44 évnyi kemény fizikai munka után még 3 évet
rádolgoztat velem, mert csak 2016-ban mehetek el
"pihenni"!
Persze ki tudja , hogyan számolnak majd, mert egy
okos fideszközeli közgazdász szerint csökkenteni kell a nyugdíjakat! Ugyan mit akar csökkenteni egy mai átlagos melós 70-80 ezer forintos nyugdíján!
JA! ÉS KÖSZI FIDESZ! KÖSZI ORBÁN! MAJD MEGHÁLÁLOM 2014-BEN!
MIÉRT VAN ENNYI ÖRÜLT EBBEN AZ ORSZÁGBAN !?
MIÉRT AKARNAK EGYESEK még 70-75 /100/____éveskorukban is FŐFOGLALKOZÓ BIRÓK ÜGYÉSZEK NEK LENNI ???????KELL A NAGY MILLIÁRDOS DUPLA TRIPLA LÉ ?????
Bezzeg akik ledolgozták becsületesen azt a 60-62ÉVÜKBEN LÉVŐ ÉVEIKET ŐK JOGOSAN AKARNAK MÁR 60éves korban pihenni ! HISZEN MINIMUM -40-45évet ledolgoztak !
EZEK A TÖBBSÉGI _NYUGDIJASOK ?MAX-----25-35-45.65-esetleg 70ezer forintot KAPHAT MAXIMUM !
Szemét egy banda ez a gazdag birók jogászok ügyvédek párt funkciunáriusok mivel mellette évtizedeken keresztül még dolgoznak MILLIÁRDOK TULAJDONOSAI!
KÜLFÖLDÖN OFFSOROZNAK ! DE A Z ORSZÁGOT KÜLFÖLDÖN ÓCSÁROLJÁK FELJELENTIK ÉS KÖVETELIK HOGY AZ ÁLLAM DUPLÁZZA A PÉNZÜKET !
MI KÖZBEN A TÖBBI NYUGDIJASOK ÉHEZNEK NÉLKÜLÖZNEK PONT Ő MIATTUK !NE legyen ekkora különbség nyugdijpénzben !!
ELÉG A 62év MAX utána a hamut is mamunak mondják a z emberek ÖREGSZENEK ÉS NEM ÉL
Jelenleg a férfi lakosság 60%-a nem éri meg a 62-éves nyugdíjkorhatárt, a 65 évet nyiván még kevesebben fogják elérni. Nem az a cél, hogy minél többen dolgozzanak, hanem az hogy ne keljen fizetni. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy a nehéz fizikai munkát végzők, a hoszú ideje éjszakázók kb. tíz évvel kevesebb ideig élnek ezen csoportok kiesnek a nyugdíjasok köréből.
hangya!
Az igaz,hogy 2010 jan.1-től emelték 65 évre a nyugdíjkorhatárt!
Csakhogy akkor még megvolt az előrehozott
öregségi nyugdíj, amit a fidesz vett el,
vagyis réthelyi terjesztette be a parlament elé,
amit a 2/3-dal azonnal el is fogadtak, szóval azért ne a szocikat okoljuk elsősorban ugyebár!
Személy szerint engem nem érdekel a te "balliberális mocsokról" szóló véleményed, de én, aki keményen ledolgoztam fizikaiként 44 évet,
úgy gondolom megérdemelném a pihenést, mielőtt
feldobom a talpam, egyébként nagyon sok rossz
köszönhető a fidesznek, így annyira ne istenítsd őket!
A törvények által megállapított szolgálati nyugdíjak kommunista módszerekkel történő visszamenőleges elvételét "korhatár előtti ellátások kivezetésének" nevezni nem más, mint hazugság. --- Ennyire futotta a fiatal "keresztény-demokratáktól".
"Sajnos e jogrendszert és magát a parlamenti munkarendet is elbizonytalanító megoldásoknak az elnöksége kezdetén Kötcsén a Fidesz–KDNP-frakcióval lecsót kóstolgató Schmitt Pál nem mondott ellent. Miközben sorra hozta az AB az általa aláírt törvények kapcsán az alkotmányellenességet kimondó határozatokat, Schmitt alkotmányőri funkciójára fittyet hányva, sorra írta alá az alkotmányellenes törvényeket."(Történelmi sodrásban - Áder világos üzenete)
"a kétharmados többség nem ismer korlátot maga fölött, nincs, amit meg ne tenne" (Sólyom László)
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Tamáska Péter:Konszolidáció híjánA diktatúrát követő első szabad... -
Knopf Alexandra:A minimumról – újraMiközben a kormánypártok természetesen... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaTudom, hogy nem szép dolog, de cseppet sem... -
Temesi Ferenc:Nagy úr a kisnyugdíjas...Tanulsz huszonöt éves korodig (vagy... -
Jobbágyi Gábor:Egy súlyos...2013. május 12. Győri ETO–FTC... -
Bayer Zsolt:Holt lelkekA Népszabadság internetes kiadásában...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft - 15% kedvezménnyel -
CD - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft - 15% kedvezménnyel -
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft - 0% kedvezménnyel


A Fidelitas segíteni akar
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 9