Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-09-02

Nevelő iskolák kellenek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A közjó azt kívánja, hogy a fordulat kulturális, erkölcsi változásokat hozzon

A biztonság és a rend megteremtéséhez újjá kell szervezni az oktatási rendszert, vissza kell állítani a pedagógusi életpálya megbecsülését – jelentette ki Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.

Tarlós István: A kormány fokozott figyelmet fordít a tanárok büntetőjogi védelmére

„A nevelést ismét a közoktatás középpontjába kell helyezni, nem elég azt a családokra hagyni” – mondta Tarlós István a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanévnyitóján több száz diák és tanár előtt. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje hozzátette, nyilvánvalóan téves az a nézet, hogy az iskolarendszer feladata csupán az ismeretterjesztés, miként az a szándék is, hogy külföldi mintákat erőltessenek a hazai iskolákra. Szerinte ez, illetve az úgynevezett semleges világnézet és a nihilizmus vezetett oda, hogy a diákok nem kaptak követendő mintákat. Ezért is fontos, hogy az iskolákban ne cserélődhessenek fel a tanár–diák szerepek, ahogy az is, hogy megmaradjanak a nemek közötti különbségek – tette hozzá.

Tarlós hangsúlyozta, elsősorban a középiskolai nevelésen múlik, hogy a gyerek mérlegelő, tudatosan viselkedő, a lelkiismeretére hallgató felnőtté válik-e. A politikus rámutatott, ahogyan 1997-ben, amikor az intézmény majdnem ötven év után ismét egyházi fenntartás alá került, úgy most az ország életében is új időszámítás kezdődik: a közjó azt kívánja, a fordulat kulturális, erkölcsi és mentalitásbeli változásokat hozzon. Ezért is szükséges az állami oktatási rendszer újraszervezése, amelynek része a pedagógus életpályamodell bevezetése, a hivatás megbecsülésének visszaállítása, a nemzeti alaptanterv átdolgozása, valamint az, hogy a testmozgás, a természettudományok, a magyar nyelv és irodalom hangsúlyosabb szerepet kapjon. Elmondta, a kormány véget vet az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének, és fokozott figyelmet fordít a tanárok büntetőjogi védelmére. A tanévnyitón Tarlós István mellett részt vett Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Kupper András is, mindketten fideszes országgyűlési képviselők.


A tudás közkincs

Schmitt Pál szerint egy ország oktatási-nevelési elveinek, szabályainak és intézményeinek összessége olyan, mint egy test, mert „benne minden rész összefügg egymással”. Az államfő a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén tartott beszédében kiemelte, a tudás nemcsak az egyes embereké, hanem közkincs. Eötvös Józsefet idézve úgy fogalmazott: eszköz az ember, a tudás és a tehetség pedig haszonra váltható nemzetgazdasági mérőszám. A bolognai rendszerről Schmitt megjegyezte, lényege nem az idegen elemek erőltetése, hanem hogy Európa képzései összhangba kerüljenek. (MTI)
Erősebb szakszolgálatokat!

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tegnap a Tamásiban megépült új oktatási központ avatóján bejelentette: a kormány erősíteni szeretné a pedagó­giai szakszolgálatokat, hogy a lemaradó, leszakadó, sajátos nevelési igényű gyerekek sorsáról valóban arra hivatott szakemberek döntsenek. Hoffmann szerint az erősebb szakszolgálatok révén elérhető, hogy ne az ideológiától átitatott politika döntsön arról, a problémákkal küzdő gyermek számára mi a helyes út: az, hogy kezdetben társaival együtt vagy speciális kiscsoportban foglalkoznak-e vele. A politikus elmondta, szükség van ellenőrző, értékelő rendszerre. (MTI)

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
 

Zsidai Péter

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett