Magyar Hírlap online

Nem mindig ápolót takar a fehér köpeny

Szociális gondozók voltak az erőszakoskodók

Nem szakápolók erőszakoskodtak a gondjaikra bízott emberekkel a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában – értesültünk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökétől. Az eset több szempontból is lényeges, mert megvilágítja az ellátás kritikus pontjait.



Balogh Zoltán kamarai elnököt lapunk arra kérte, nézzen utána a kiskunhalasi otthonban történt eset két férfi szereplője végzettségének. Kiderült: egyikük sem szakképzett ápoló, a tettesek valószínűleg a szo­ciális gondozók körébe tartoznak.

Azt, hogy a szemérem elleni erőszak, illetve a testi sértés gyanújával nemrég őrizetbe vett dolgozóknak semmi közük az egészségügyhöz, alapvetően fontos kérdésnek tartja a kamara elnöke. Balogh Zoltán azt mondta: a fehér köpeny egységes viselése megtévesztő, mert az emberek könnyen ápolónak tekintik az ellátásban részt vevő egyéb dolgozókat is. Ezért fordulhat elő, hogy a közvélemény az ápolói szakma „nyakába varr” olyan visszaéléseket, amelyeket szakképzett és ápolói esküt tevő egészségügyi dolgozó sohasem követne el. A testületi elnök szerint a dolgozók megkülönböztetését jól szolgálná az a több országban elterjedt gyakorlat, hogy fehér köpenyt kizárólag az orvosok, a gyógyszerészek és a szakápolók viselhetnek, a többiek pedig egységes, de más színű öltözéket kapnak. Ezzel is biztosítható a mundér becsülete, az egészségügyi szakma tekintélye.

A halasi ügy még messzebbre visz, hiszen látleletszerűen jelzi a képzés és ellenőrzés, valamint az etikai ítélkezés körüli általános zűrzavart. Az állami egészségügyi szakiskolák folyamatos elsorvasztása mára odavezetett, hogy felhígult és szétesett a szakképzés. „A leendő dolgozók oktatását himihumi gazdasági társaságok is végzik, nemegyszer sajnos csökkentett óraszámban, ami persze nem tesz jót a szakmának” – mondta Balogh Zoltán. A képzés papíron egységes ugyan, de a tapasztalatok szerint csak az akkreditált helyeken lehet igazán megbízható tudáshoz jutni. Elvileg a hivatásrendi testület az, amely a képzés egységesítésében és a tudás számon kérésében csattogtathatná az ostort, csakhogy a 2006-os kamarai törvény ezt gyakorlatilag lehetetlenné tette. A kötelező tagság megszüntetése miatt ráadásul nehezen lehet szankcionálni a hivatásrenden kívüli dolgozókat, a meggyöngített testület pedig csak ritkán képes szakmailag beleszólni a jogszabályok előkészítésébe. A szociális gondozók ellenőrzése ennél is nehézkesebb, mert nekik még érdekvédelmi kamarájuk sincs, amelynek létrehozását egyébként támogatná a MESZK.

A helyzetet az erkölcsi és anyagi megbecsülés hiányából fakadó szakemberhiány is bonyolítja. Amíg ezeket a kérdéseket nem lehet megnyugtatóan rendezni, nehéz számon kérni egy intézménytől, hogy kit foglalkoztat. Balogh Zoltán tudomása szerint némely szociális gondozó maga is egykori ápolt, s gyógyulása után ragadt ott egy-egy otthonban. Sőt olykor előképzettség nélkül közmunkás is kerülhet ilyen felelősségteljes munkakörbe. Az elnök szerint tehát komplex beavatkozásra van szükség, hogy a köztudatban is megnyugtatóan szétváljanak végre a területek.

A sorok rendezése áttételesen használhatna az egészségügyben dolgozók érdekérvényesítésének is, például egy sztrájkfelhíváskor a közvélemény nem fordítana hátat az ápolóknak, mondván: „Éppen ti követelőztök, miközben így bántok a betegekkel.”