Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2011-12-19

Nem dönt már az idén az AB nyugdíjügyben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Feltehetően nem dönt már az idén a magánnyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos beadványokról az Alkotmánybíróság (AB), a kérdés ugyanis nem szerepel a testület e heti napirendjén. És, ahogy Sereg András szóvivőtől megtudtuk, nem biztos, hogy az AB tart még egy ülést a két ünnep között.
Ismeretes, az új alaptörvény értelmében és az AB-re vonatkozó jogszabály szerint január 1-jétől törlődnek az eddigi ügyek. 2012-től csak a kormány, a parlamenti képviselők egynegyede és az alapvető jogok országgyűlési biztosa fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, az úgynevezett actio popularis, azaz a magánszemélyek beadványozási joga megszűnik. Bár nekik lesz még három hónapjuk, hogy nyilatkozzanak arról, a kifogásolt törvény, esetleg jogszabályrész az új alaptörvényt is sérti, és bizonyítaniuk kell, hogy a kérdésben személyesen is érdekeltek, illetve az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítették. Ezenfelül marad még egy lehetőség: jövőre az alapvető jogok biztosához lehet fordulni, az ombudsman pedig a lefolytatott vizsgálata után dönthet majd arról, hogy felterjeszti-e az adott ügyet az Alkotmánybírósághoz.

A nyugdíjrendszer átalakítása miatt egyébként mintegy kétszáz beadvány érkezett a testülethez, amely egyes hírek szerint már a nyár folyamán határozattervezetről tárgyalt, ám az AB tagságának szeptemberi kiegészülése némileg megakasztotta a folyamatot.

A magánnyugdíjjal ellentétben a sokak által megtámadott médiatörvényről tárgyal ezen a héten az AB, de kérdés, hogy hoz-e döntést. Eredetileg szintén szerepelt a napirenden az új egyházi törvény, ám ennek hatályon kívül helyezését pénteken bejelentette a Fidesz.
Baranya Róbert

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk