Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2011-04-28

Molnár Gyula is a vádlottak padjára ülhet Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Befejezte a nyomozást és az iratismertetést a fővárosi XI. kerületi Kopaszi-gát melletti területek eladása kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), az ügy vádelőkészítő szakaszban van – erősítette meg lapunknak az erről szóló információkat Fazekas Géza, a KNYF szóvivője, hozzátéve, hogy a vádhatóság harminc napon belül dönthet a vádemelésről.
Az ügyben Molnár Gyula volt szocialista polgármestert és Lakos Imre egykori SZDSZ-es alpolgármestert is hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mivel az ügyészség szerint az államháztartási törvény versenyeztetésre vonatkozó előírásait megkerülve működtek közre az ingatlan eladásában.

Molnár a hírre reagálva azt mondta: „A nyomozást lezárták, van sok papír, a papírokon sok betű, de semmivel sem kerültünk közelebb az ügyhöz. Sem a vád, sem a bizonyíték nem világos.” A jól értesült volt polgármester a hivatali visszaélésről elmondta, hogy ilyen vád esetén nincs csalás, nincs károkozás, csak valaki úgy vélelmezi, hogy a megvádolt tevékenysége közben túllépte a hatáskörét. Szerinte ez szubjektív megítélés. Molnár ezzel együtt valószínűnek tartja, hogy vádat emelnek ellene. Lakos Imre védője, Papp Gábor az eljárás megszüntetését kérte az ügyészségtől, arra hivatkozva, hogy védence semmilyen bűncselekményt nem követett el, ellene semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre.
Baranya Róbert

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk