Magyar Hírlap online

2012. május 21., hétfő, Konstantin
2012-02-06

Még nem kőbe vésett a járások új rendszere Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sokan váltanának

Csaknem nyolcszáz indítvány érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló munkaanyaghoz. A beérkezett javaslatok több mint fele arra irányul, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk eltérő járási székhely kialakítására tett javaslatot – derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatásából. Megkeresésünkre a KIM közölte, legtöbbször a tömegközlekedésre vagy a település hagyományos kapcsolataira hivatkozva szeretnék elérni, hogy más járáshoz tartozzanak.

A minisztérium szerint a kormányzati portálon társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentum egyelőre nem jogszabályi előírás, csupán munkaanyag. A tárca biztosította azt a lehetőséget, hogy tizenkilenc napon át lehessen véleményezni a közreadott terveket, s javaslatokat tenni, akár új határvonalakra, székhelyre. Ami azonban most bizton kijelenthető, hogy az országban százhatvannyolc járást és hét budapesti körzetet alakítanak ki, ezen semmiképpen nem változtatnak. Ez azt jelenti, ha valaki más járás kialakítását kezdeményezi, akkor azzal kell számolnia, hogy ezzel meg kell szüntetni egy másikat.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Baranya Róbert

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

Vízió Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

BALCZÓ: MÁR NEM TABU AZ ÁLLAMADÓSSÁG ELENGEDÉSE

"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk