Magyar menü

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Álláspont

Nem lenne agyalágyult ötlet, ha az Európai Unió is követné országos cimborája, a Nemzetközi Valutaalap lépését, és Budapesten nyitna képviseletet. Esetleg össze is bútorozhatna az IMF-fel, komaságuk megengedi. Utóbbi ugyanis a frontvonalból szemléli a magyarországi eseményeket, míg Brüsszel a távolból tartja célkeresztben a hazai döntéseket. Tán itt lenne az ideje, hogy Budapestről irányítsák a magyar hadműveletet. A tizenkét aranycsillagos zászlós kommandó ugyanis már annyit foglalkozik Magyarországgal és az Orbán-kormány intézkedéseivel, hogy félő, immár magyarul álmodik.Most éppen a magyar termékekről vizionál Brüsszel, s kiváló áruink­tól félti a magyar fogyasztókat. Nem elírás, jól olvasták! A magyar fogyasztókat félti az unió! Még a látszatra sem adnak. Nem nehéz belátni, Brüsszel a magyar vásárlók iránt érzett aggodalomba bújtatott köntösben félti saját termékeit, s – tisztelet a kivételnek – azt a sok import szemetet, amit kamionszám hordanak Európából.Az újabb, sokadik és egyre unalmasabb csörte apropóját az adja, hogy a magyar kormány volt olyan galád, és áldását adta a magyartermék-rendeletre, amely három kategóriát, a magyar terméket, a hazai terméket és a hazai feldolgozású terméket különböztet meg. A rendelet szerint a jövőben csak és kizárólag az számít magyar terméknek, ami száz százalékban magyar alapanyagból készül, azt Magyarországon dolgozzák fel és csomagolják. Az unió illetékes bizottsága azonban számos észrevételt fogalmazott meg a notifikációra kiküldött magyar tervezettel szemben.Az Európai Bizottság a hazai fogyasztók esetleges manipulálása miatt emelt kifogást, szerintük bármiféle származási hely feltüntetése arra ösztönözheti a fogyasztókat, hogy az importtal szemben a hazai terméket válasszák. Brüsszel szerint a magyartermék-rendelet ráadásul sértheti az áruk szabad áramlását biztosító uniós alapjogot.Hát itt tartunk! Ismét. Alapjogok vannak, punktum!Ilyenkor persze az Európai Unió szépen szemet huny afelett a másik közösségi alapjog felett, hogy a fogyasztónak is jogai vannak, így egy-egy termék tulajdonságairól, minőségéről pontos képet kell kapnia.Számít? Ugyan! Az sem számít, hogy Magyarország soha, semmiféle akadályt nem támasztott az importtermékek forgalmazásával szemben, ha azok megfeleltek a hatályos élelmiszer-biztonsági elvárásoknak, szabályoknak, akkor mindenféle akadály nélkül szelhetik át keresztül és kasul az országot, és kerülhetnek a vásárlók elé.Az Európai Uniónak nem tetszik, hogy a magyar kormány beleköp a levesébe, és veszélybe kerülhet az eddig nagyban, üzletsze­rűen támogatott csalás és átverés biznisze. Eddig magyar termékként lehetett például azon külföldi árut is jelölni, amelyet Magyarországon csomagoltak, így a tudatos vásárlót szépen fel lehetett ültetni a hintára.Nagyot lehetett ám ezen kaszálni!A tét pedig évről évre emelkedik, miután Európában és Magyarországon is egyre bővül a tudatos fogyasztók tábora, akik hajlandók akár többet is kifizetni egy-egy áruért, ha az hazai. A magyar termék vásárlásával hozzájárulunk a magyar gazdaság fejlődéséhez, a hazai munkahelyek megóvásához és újabbak teremtéséhez, és a termékek után lefölözött profit is magyar kezekben marad, amelyeket hazánkban forgatnak vissza a tulajdonosok. Ez csúnya dolog ám a brüsszeli kommandó szerint. Sokkal vonzóbb, ha a nagy uniós feldolgozók és kereskedők bankszámlája hízik, nem jó, ha ugrásszerűen fejlődnek a kis országok, és védik a gazdáikat, cégeiket, termékeiket.Értelmesebb és építőbb dolgokkal is foglalkozhatnának uniós barátaink, teljesen érthetetlen a magyarfóbia. Magyarország és a kormány is stratégiai partnere Brüsszelnek, nem kellene mindenben az ördögtől valót látni. De ha mégis Budapesten nyitnának irodát, vendégeink egy magyar termékre, egy hazai termékre és hazai feldolgozású termékre. Egy parasztkenyérrel tálalt gyulai kolbászra, egy jó hurkára kovászos uborkával és desszertként egy kis marcipános csokoládébonbonra. Borlapunkról is szabadon válogathatnak. Inkább ez a menü feküdje meg a gyomrukat, mint hogy a magyar jogszabályokon csámcsogjanak.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 42

Hozzászólások:

Hú, de gyenge írás...

KI NEM SZARJA LE AZ UNIÓT?

Egyetértve a cikkiróval,azt még hozzátehette volna,hogy mi fogyasztók is megváltozhatnánk szokásainkat félretéve,hogy csak valódi magyar terméket vásároljunk-mert ha egy kicsit céltutadosabbak vagyunk,ezt megtehetnénk is,és nem az európai "szemetet" vinnénk haza,főleg élelmiszeripari termék gyanánt!

Az Unio mongjon amit akar, mi meg tegyük amit jónak látunk. A kohéziós pénzekért beleszólhatnak mindenbe, nyilván tűrni kell a hülyeségüket. Tyókjóléti intézkedés, mennyit görbülhet az uborka stb. Jutalomból odaküldött pártkatonák gyülevész népsége. Élükön a Maoista Barrosoval.

Egyszerűen a vásárolóknak kell bojkottálniuk minden külföldről idegányolt szemetet. ---- Amelyik üzletvezető hamisítja az áru eredetét, úgy megbüntetni, hogy menjen tönkre, és egy életre tanulja meg, hogy hol él, és kikből él. --- Az EU meg menjen a jó pcsába.

4. STRAPA!---Nem csak élelmiszerről van sz. Emlékszel-e, amikor az IKEA megjelent Magyarországon, akkor fából készült bútorokkal vezették be az üzletüket. Nagyon jópofa, a kis lakásokba is alkalmas, rusztikus bútorokat lehetett ott venni.--- Ma már csak a papírmaséból készült rakás szt veszed százezrekért. Egy-két év alatt magától leválik a festék, atomjaira hullik a z ülőgarnitúra, az ágy szerkezete.--- A magyar bútoripar, a magyar asztalosmesterség eltűnt a ködben, mi meg vesszük a rakás szt.

......a reklám ordít "ócsó"......a nyugdíjas ,kispénzű vásárló már rohan is a zsidok által üzemeltetett hipermarketbe......természetesen "ingyen" utazva.........le sem xarják mit mond Victor,meg azt hogy mi lenne jó az országnak......

8.Igen, Ferkó igazad van,csak én azt tartom igazán szembetünő fa..gunknak,hogy még élelmiszerben is nagyon figyelmetlenek vagyunk és nem keressük és fogyasztjuk a magyart,mert ebben azért illene tradicionálisnak lennünk,más fogyasztási cikkeknél sajnos már nincs is magyar gyártású!De igaz az az észrevételed!

Magyarok!- ne vegyétek a külföldröl beszállított selejtes árút. Én 100x több példát tudnék leírni, hogy csapják be a magyarokat (mert a magyaroknak ez is jó). Az ALDI tejet austriábol szállítják, amit a "finyás" osztrákocskáknak nem kell, mert SELEJT!. Gondoljátok meg, hogy mit vásároltok, inkább kevesebbet, de kiváló Magyar minöségü árút vegyetek, mert MEGÈRI!

bocs. FINNYÀS

Ez az EU-IMF bagázs napról napra pimaszabb lesz.Vajon mikor éri el a számunkra kibirhatatlanság szintjét?Még mondja valaki hogy a magyarok nem toleránsak.Ennek az önmegadásbahajló bamba kábulatnak mikor vet véget a kormány?Mostmár ideje lenne.

LIDL az áruk 95%-a külföld szemete, mindenféle magyar felirattal, csak a vonalkódot elég szemügyre venni... Magyar magozott meggy, gyártó: valahol Ausztria,Németország,Szlovákia, Csehország,Lengyelország.
Alma:valahonnan a fentiek közül, kiírva:magyar, karton a fentiek közül!!
Tej: COOP, hűtött 3,6% zsírtartalommal, finom, igazi, minden cseppjét fellehet használni, joghurt és kefir otthon készíthető. Aludttej, mint olyan már nem is ismert fogalom a tejet soha nem látott lengyel-szlovák legolcsóbb becsali keserűre romló löttyöt venni kidobott pénz!! Hiába olcsó, a guargumi nem a tehénből jön!!!!
Húsok akárhonnan, hiába GMO mentes a takarmány, ha a hús amit eszünk kitudja honnan való, mivel etették,?, Tyúkketrec az igen, hajléktalanvédelem az minek, hiszen a népet ki kell tenni a lakásából, hogy legyen szabad préda az is ami a polgároké, aztán legyen jó kis polgárháború,mert az hasznos a ki tudja mit gyártóknak

14. hazudnikell! "ó, te barom!" Magadat jellemezted!

Az osztrák árukért nem aggódnak. Szinte minden élelmiszer ipari termékükön ott virít öles betűkkel: osztrák termék. És a reklámokról üvölt újságban, tv-ben mindenhol: vedd a hazait, mert az az igazi, az a jó! (és tényleg jó...) De a magyar is van olyan jó.
Kettős mérce, mint mindig. Az a lényeg nekik, hogy *jenek meg a magyarok.

"beleköp a levesükbe", "jogszabályokon csámcsog" - aki ilyen kifejezésekkel tudja csak mondanivalóját (ha van neki egyáltalán mondanivalója)kifejezni, az önmagáról állít ki szellemi szegénységi bizonyítványt. Nem vet jó fényt a lapra se, hogy ezt megengedi.

Elemer1
Te valamelyik multi polc feltöltője vagy?

A cikk szándékával teljesen egyetértve azért megjegyezném, hogy ami az EU-ból jön, az nem feltétlenül sz.ar, ami pedig hazai, az nem feltétlenül a minőség csúcsa. Mert sajnos sok sz.ar van, ami teljesen magyar, és képtelen megújulni. Ez utóbbi okairól lehetne tanulmányt írni. Csak egy apró példa. Pl. vannak olyan megyei Volán vállalatok, ahol az új buszaikon a mai napig a régi, szocializmusban megszokott elavult Volán-logókat használják, a buszok kinézete primitív. Valószínűleg, mert "régi bútordarabok" irányítják a mai napig a céget. Na, ilyenekből sok van az élelmiszeriparban is.

3 komment a cikkhez: 1) Szerintem nyilvánvaló, hogy Brüsszel ill. az EU azért cselekszik ilyen aljas módon és MÉRHETETLENÜL CINIKUSAN érvelve, mert valójában SZINTE KIZÁRÓLAG a nagy EU tagállamok, úgymint Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország érdekeit képviseli. EZ ITT A LÉNYEG. 2) Igaz az, amit a kommenetlők írnak, hogy nem minden magyar termék jó, és nem minden import termék rossz, de 3) a magyaroknak az egész eljárást látva még tudatosabban kell támogatniuk a minőségi magyar termékeket és ha kell, NÉPSZAVAZÁSSAL is meg kell erősíteni a kormány ilyen irányú lépéseit.

22. rabbikok! Éppen az a probléma, hogy a Magyarországon évtizedek óta készített termékeket, leépítették, megszüntették az elvtársaid, a gyártást kivitték pl. a Czech-köztársaságba, és visszahozták a kész terméket, mint magyart! Na ez az igazi EU-s - balliberális átverés! A nyerészkedő mézhamisítók, és a többi élelmiszerhamisítók nem magyar termelők, csak a magyarokon nyerészkedő balliberális hamisítók! Egy igazi, jobboldali, konzervatív értékrendű magyar ezt nem teszi meg a saját nemzetével!

Hogy kell a mézet hamisitani???

Brüsszel NÁCI terrorista gyilkosok gyülekezete, akik a tyúkoknak több jogot adnak, mint a magyaroknak. Börtönben a helyük, életfogytiglanra, az egész EZ-Bizottsággal.

25. harsona! Mézhamisítás: vízzel, melasszal, glicerinnel keverik, hígítják, és festékanyagokkal színezik a méz eredeti színére. Na ezeknek a keverékeknek semmi köze a valódi mézhez!

RE: 22. rabbikok "Ahhoz vajon mit szólna ... a Tibi csokit és még vagy ötven féle édesipari terméket a Czech-köztársaságban gyártják és látják el magyar csomagolással...?!" Ezzel most mit akartál bebizonyítani??? Ez vmi ütős válaszféle akar lenni a cikkre??? Mindenesetre "logikus" válasz, ennyire eszed van. Egyébként ezért nem lehet veletek egy platfomra jutni, mert még olyan alapvető dolgokkal sem bírtok egyeérteni, hogy lokálpatriotizmus, amivel te is jól jársz, csak agyilag nem fogod fel. Egyébént tanulj meg magyarul: Cseh Köztársaság létezik, Czech-köztársaság nem! Legfeljebb Czech Republik.

pardon: Czech Republik helyett Czech Republic helyesen.

hangya!kösz a választ!Amit ideáig tudtam az,hogy a méhészeteknek van egy *os ellensége egy atka fajta,és ez ellen antibiotikummal védekeznek,mig Magyarországon elégetik a fertözött telepeket.A világ egyetlen országában nincs ez a fertözés;:Ausztrália.Most nem tudom mit higyjek,leirásod után.....

30. harsona! Az antibiotikum lebomlik, csak meg kell várni a megfelelő lebomlási várakozási időt, hogy mézet nyerjenek! Ez pontosan olyan, hogy a magyar termelő is permetez a kártevők ellen, csak be kell tartania a kártevő elleni szer lebomlási idejét, utána lehet csak gyümölcsöt vagy zöldséget leszedni! Ez nem hamisítás, hanem élelmiszer biztonság! És a kettő nem egy és ugyanaz!

Sz.unk rájuk magyar termékből származó anyaggal.

Bizonyos gombafajták természetes körülmények között, emberi beavatkozás nélkül is állitanak elő antibiotikumokat. A méhek által "gyártott" propolisz előnyös gyógyhatásait, sok egyéb összetevő mellett bizonyos fajta antibiotikumok is biztositják. Mindenesetre a jelek szerint az Únió szempontjából súlyos bün, hogy a méhek vagy benne hagyják, vagy beleteszik ezeket a vakcinákat a propoliszba, ami szennyezheti a mézet is. Ami viszont tény és emberi bün, hogy az antibiotikumok mértéktelen alkalmazása miatt már minden szennyezve van velük mértéken felül is, ami egyre több embernél okoz veszélyes mértékü antibiotikum tulérzékenységet. A húsféleségekben is van ilyen szennyezés, csak azokat egyenlőre nem vizsgálják ilyen alapossággal, mint a mézet. Majd, ha valamelyik multi csoport kitalálja a műhust (mint jelenleg a mümézként előállitott semmit sem érő hamisitványt), rögtön napirendre lesz tüzve az antibiotikumokkal

36, vége lemaradt. ... szennnyezett husfélék árusitásának betiltása.

A németeknél egyes áruházakban külön kiemelik, és tudatják a vásárlókkal, hogy az élelmiszereket a környezetükben található gazdáktól szerzik be kizárólagosan! Nekik szabad?

36. Tiltott! Tegnapelőtt láttam egy tv műsorban, hogy a németeknél megvizsgálták a szárnyashúsokat. Képzeld el, kiírták, hogy melyik négy nagy élelmiszer üzleti hálózat termékeiben találtak -minden második mintában- túlzott mennyiségű antibiotikumot és még valami mást, amit nem tudtam megjegyezni, nincs azirányú ismeretem.

Azt lehet mondani, hogy minden nemzet, ami a vilagon letezik, abbol vannak nalunk. Igy lettek olasz barataim, norveg, ir, nemet, japa, sved es igy tovabb. A barataim reven, megismertem tobb nemzetet, igy a svedeket is jol ismerem. Ezt meg az is fokozza, hogy ezen orszagokban tobbszor jartam. Svedorszagban legalabb nyolcszor voltam, de olya buta svedel, meg nem talalkoztam soha, mint "harsona". En ketlem, hogy "harsona" Svedorszagban el, mert az ido folyaman, valami kicsi, raragadt volna a svedektol. De "harsonara" semmi nem ragadt. "harsona" pont olyan mint a csonkahoni bogatys tarsai.

RE: 40. Bookmarks " csonkahoni bogatys tarsai." Te viszont valószínűleg bunk.ó voltál korábban is, és még mindig az vagy. Akár itt élsz, akár máshol. Megjegyzem: sajnos.

Callamus Roland! Az a " valami más" valószínűleg tyúxar volt...

A csonkahoni magyar az utolsó 60 évben ugye mindig magyar terméket fogyasztott. Ha az étkezés anno oly egészséges volt, akkor magyarázza el nekem valaki, miért olyan betegek a magyarok! Hol van még Európában ennyi rokkant, amputált, béna, görbe lábú, púpos, rossz fogú ember? Hol van ennyi cukorbeteg, magas vérnyomású, magas koleszterines, depressziós, szív- és vérkeringési beteg, hol van még ennyi rákos és alkoholista? - S hol van még ennyi buta és tájékozatlan ember, akinek a lelke előítéletektől van megmérgezve s elhisz olyan marhaságokat, hogy a magyar piacra külön gyártana bárki is szemét árut?

40.Bookmarks!Uram!Ha annyira értelmes és intelligens lenne mint harsona barátom,akkor nem irta volna le azt,amit leirt!Az Ön eddigi szerepléseiből én többre következtettem eddig!Tévedtem!Nem szokott dehonesztáló megjegyzéseket leirni!

#43 - Általam tisztelve sosem lesz, büdös bunkó liberális! Magyarázza már el csökevényes agyával; mi az istenharagjának kell pl. a sonkába, kolbászba ízfokozó, térfogatnövelő, savanyúságot szabályozó, és még vagy tízféle különböző kódszámú összetevő? Miért nem, felel meg az a receptúra, amit évszázadokon át alkalmaztak, s természetes anyagokból készítettek élelmiszert! /Nem pedig mint ma: olajszennyeződéstől döglött halból készült táppal hízlalt állatokból, különböző mérgező, rákot okozó adalékokkal vegyített ipari hulladékkal etetni az embereket! ----- Egyébként meg a minőség különbségről: "Tavaly április közepén látott napvilágot az a hír, mely szerint a Szlovák Fogyasztók Szövetsége nevű szervezet vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a legnagyobb világcégek a kele

Nem is volt meg az 1000 karakter!!! ---- "Tavaly április közepén látott napvilágot az a hír, mely szerint a Szlovák Fogyasztók Szövetsége nevű szervezet vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a legnagyobb világcégek a keleti országokban." ----- Úgy, hogy el lehet tolni a biciklit! ----- Ugye finoman fogalmaztam?

#44 - Szervusz János! Az ilyeneket szagról fel lehet ismerni, nekünk nem is, a radírozó embernek kellene velük foglalkozni csak! Levit ismerjük régóta - a mocsok meg mindig így árad a "bunkomarxokból"!

40. B o o k m a r k s: "harsona" csonkahoni bőgatyás társai azt hiszik még mindig, hogy az életben elég a bőgatyát felvenni, abba beletenni, részegre leinni magukat, s káromkodni. S csodálkoznak, hogy nem jutnak semmire.

Ez a cikk megint ködösít és uszít! Nics megtiltva az élelmiszerek származási helyének megjelölése! Söt! Kivánatos. Németországban nemcsak az ország de még a szükebb régió is fel van tüntetve! Szerintetek akkor ez egy diszkriminácíó Németország tartományai között? A bayer-i nem eszi a fríz ételt és fordítva? Ha nem lennétek ennyire elvakult gyülölködök, akkor belátnátok, hogy ez csak növeli a választékot. Különben senki sem kényszerít benneteket arra, hogy külföldi kaját egyetek! Ne vegyétek meg és kész! Járjatok falura, vegyétek onnan a disznót, csirkét! Aztán, hogy milyen fertözött moslékkal etette öket Józsi bácsi, azt már ne tudd meg!

A marcipános csokoládébonbon egyáltalán nem magyar termék! A marcipán sem, a csokoládé sem, a bonbon sem! A gyulai kolbászt meg csak magyar gyomor tudja megemészteni, ilyet ne várjunk el másoktól!