Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2009-12-08

Letartóztatás, kenőpénz, magánrepülő Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A tízmillió forintos vesztegetési ügyben tartott házkutatásokban nemcsak a BKV 28 millió forintos informatikai szerződésével kapcsolatos iratokat foglaltak le a nyomozók – értesült lapunk. A BKV elbocsátja az előzetes letartóztatásba helyezett jogi igazgatóját, a magánrepülővel is közlekedő informatikai igazgató viszont Ausztriából üzent.

Tarlós István: A szocialistáknak abba kellene hagyniuk a hazudozást (fotó: Burger Zsolt)

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt. jogi igazgatóit a pénteken kirobbant vesztegetési ügy miatt. Úgy tudjuk, várhatóan további bűncselekményekre is fény derül a napokban, ahogy a Repülőtéri Rendőrségi Igazgatóság előrehalad a nyomozásban.

A BKV által a Quartit Kft.-nek adott 28 milliós informatikai megrendelés csak a kezdete a gyanús szerződések sorának, amelyek miatt április óta nyomoz a rendőrség. Információink szerint a BKV egy, a BA-nál alkalmazott szoftvert szerzett be, de a rendszer nem bizonyult alkalmasnak.

Fuzik Zsoltot, a BKV informatikai igazgatóját nem sikerült előállítani, mert hamis címet adott meg, a kommandósok így egy ártatlan Pest megyei családot zaklattak. A magánrepülőgépet is vezető Fuzik állítólag Ausztriából telefonált a BKV-ba, távolmaradását megbetegedésével magyarázta, amit a H1N1-vírus elleni vakcina válthatott ki. A nyomozás másik szála ügyvédi tanácsadói szerződésekhez kötődik, ebben lehet érintett a Klesics és Tuller Ügyvédi iroda. Sajtóértesülések szerint itt dolgozott a pénteken őrizetbe vett Rényi-Vámos Krisztinának, a BA jogi igazgatójának közeli ismerőse. Az ügyvédi iroda kérdésünkre cáfolta, hogy alkalmazásukban lenne az érintett. Azt viszont elismerte, hogy havonta 650 ezer forintért adnak adóügyi tanácsokat a BKV-nak határozatlan időre kötött szerződéssel.

Sziebert Györgyöt, a BKV jogi igazgatóját is pénteken vették őrizetbe, amint tízmillió forintnyi bankóval foglalatoskodott egy óbudai pláza parkolójában. BKV-s forrásaink szerint Sziebert az utóbbi időben méregdrága öltönyökre cserélte ruhatárát, kollégái a jólétére utaló jelként értékelték az előszeretettel viselt mono­gramos, varratott ingeit is. Sziebert édesapja, Báta polgármestere lapunk érdeklődésére letette a telefonját.

Az ügyben eljáró nyomozók azzal gyanúsítják az őrizetbevetteket, hogy valós teljesítés nélküli tanácsadói szerződéseket kötöttek, a megbízási díjból pedig egymásnak is lecsippentettek.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján az MSZP felelősségét hangsúlyozta a BKV-botrány kapcsán. Figyelmeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlésben 2007 óta huszonnégyszer szavazták le az ellenzék BKV-s és egyéb vizsgálatokat kezdeményező javaslatait. Erre a sorsra jutott a BKV-s bizottság felállítására vonatkozó októberi előterjesztésük, amelyet a céget felügyelő Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, kollégája, Hagyó Miklós és Steiner Pál frakcióvezető sem támogatott.

Steiner még vasárnap felszólította György Istvánt (Fidesz), a BKV-s vizsgálóbizottság elnökét a testület összehívására. Tarlós István megjegyezte, hogy a szocialistáknak abba kellene hagyniuk a hazudozást, a közvélemény szándékos félrevezetését.

Zsidai Péter

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja