2012-01-27
Lejáró igazgatói megbízatások
Tavasszal Újra kell pályázniuk az állami kézbe kerülő iskolák vezetőinek
Március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik. A megüresedett posztokra szűk határidővel új pályázatot írnak ki, amelyeken a mostani vezetők is indulhatnak – adta hírül csütörtökön az Index.hu.
Összesen 210 igazgató állása szűnik meg március 31-én, olyanoké is, akiket alig néhány hónapja neveztek ki. A Pedagógusok Szakszervezete már megkereste az ügyben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, kérve, hogy vonja vissza a pályázatokat, és egyeztessenek a kérdésről. A Közoktatási Érdekegyeztető Tanács január 20-i ülésén azonban Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár bejelentette, kiírták a pályázatokat, amelyeket harminc napon belül kell benyújtani. „A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll” – indokolta a döntést.
A helyettes államtitkár úgy látja, nem okoz majd kaotikus állapotokat az iskolákban a pályáztatás, mivel az érettségivel és a felvételivel járó feladatok nem változtak az előző évhez képest. Jelezte azt is, hogy a pályázaton a jelenlegi intézményvezetők is részt vehetnek, ám az időközben elfogadott nemzeti köznevelési törvény miatt „érdemes átgondolniuk” korábbi pályázatukat.
A benyújtott pályamunkákat már nem az önkormányzatok, hanem a kormányhivatalok bírálják el, kikérve a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét.
Csókás Adrienn