2012-02-06
Központosított beszerzések a kórházaknál
A háziorvosok mellett a gyógyszerészek is érdekeltek abban, hogy az egészségügyi struktúraátalakítás lényegét a betegek is megértsék – hangsúlyozta Török Krisztina szombaton, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója a gyógyszerészek háromnapos konferenciáján.
Rámutatott, a gyógyszerészek évente csaknem hatvanmillió alkalommal találkoznak a páciensekkel. Beszélt arról is, rendkívül heterogén a fekvőbeteg-ellátás nívója, egyes kórházi osztályokon az elmúlt száz évben nem sok minden változott, vannak ugyanakkor szerinte kiemelkedő színvonalú intézmények is. Hangsúlyozta, az átalakítás legfőbb célja, hogy a betegek mindenütt korszerű körülmények között kaphassanak az állapotuknak megfelelő ellátást.
A részletekről szólva Török Krisztina megemlítette, folyamatban van a betegellátó intézmények térségi ellátási kötelezettségének kialakítása. Az egyik fontos stratégiai feladat a kórházak átadás-átvételével kapcsolatban, hogy az intézeti gyógyszerellátás területén egységes szakmai koncepciót dolgozzanak ki. A közbeszerzésekben a GYEMSZI egységes, központi beszerzővé válik. A főigazgató kiemelte, a szakmai egyeztetések után olyan gyógyszer- és orvostechnikai közbeszerzések indulnak hamarosan, amelyek révén racionalizálni lehet a beszerzéseket. Ebben jelentős feladat hárul majd az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsra (OGYT), amely megteremti a közbeszerzések szakmai alapjait.
Niczky Emőke