Nem kétséges, Kínkeserves időszak áll az új kormány előtt

Az emberek a szomszédaiknak hisznek, nem a politikusoknak - vázolta Kövér az önkéntes kampány súlyát (Fotó: Hegedüs Róbert)
A demokrácia nem azt jelenti, hogy négyévente elmegyünk szavazni. Mindenkinek részt kell vennie a közéletben, a demokráciát a polgárok működtetik. Most azért kell tenni, hogy Magyarország ne csak féldemokrácia legyen, ahol csak kellékek, kulisszák állnak, és olyan haramiák működtetik ezeket, mint Gyurcsány Ferenc – mondta tegnap a szolnoki Tisza Szállóban Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. Hozzátette: a Fidesz-KDNP-szövetség célja változatlanul a kétharmados győzelem. Hangsúlyozta, történelmi léptékben is emberfeletti feladata lesz a következő kormánynak: békeidőben kell eltakarítani a háborús romokat, amelyeket a nyolcéves szocialista-liberális kormányzás hagyott hátra. A politikus nem hagyott kétséget afelől, hogy az új kormány előtt kínkeserves időszak áll. Bajnai Gordonék azt harsogják, hogy mindent rendbe tettek, és a következő kabinetnek nem lesz nehéz dolga. Ez hazugság – hangsúlyozta. Szerinte ha az első fél évet túl tudják élni nagyobb baj nélkül, megalapozhatják a következő három év kormányzati sikereit.
Az emberek nem hisznek a politikusoknak, de a szomszédoknak igen – hívta fel a figyelmet Kövér László Barack Obama amerikai elnök egyik kampányszlogenjére. „Ez itthon is érvényes, a kampányban és a kormányzás alatt a Fidesz szimpatizánsai, tagjai a szomszédokkal, ismerősökkel beszélgetve sokkal meggyőzőbbek lehetnek a bizonytalan szavazókra, mint maguk a párt politikusai” – vélekedett. Mint mondta, ők nap mint nap találkoznak egymással, ugyanabból a környezetben élnek, ugyanazok a gondjaik, bajaik. Így hitelesen el is tudják magyarázni, mi is a Fidesz politikájának lényege.
Arra is kitért: senkinek ne az ötven százalék plusz egy, hanem a kétharmados győzelem legyen a célja. „Ezért még roppant sokat kell dolgozni” – hangsúlyozta.
A Fidesz választmányi elnöke kijelentette: ha a következő kormányzati ciklusban nem tudjuk újjászervezni magunkat mint nemzet, nem biztosíthatjuk, hogy négy vagy nyolc év múlva nem térhetnek vissza olyan haramiák, mint Gyurcsány Ferenc.
Kövér László egyébként jogállami felelősségre vonást ígért.
Kiemelte, a mostani hatalomnak, így Bajnai Gordonnak vagy Oszkó Péternek azt sem lehet elhinni, ha azt mondják, kétszer kettő négy. „Ha ezt hallják tőlük, nagyon gyorsan számoljanak utána” – jegyezte meg. Így azt sem lehet elhinni nekik, hogy bármit is rendbe tettek volna az országban. Hangsúlyozta, a pénz, a paripa és a fegyver az ő kezükben van, és mindenhol látható, hogy a kormányhirdetések az MSZP-s plakátok mellett ellepték az országot.
„A siker bennünk rejlik” – jelentette ki végül Kövér László, amit szerinte bizonyít, hogy a Fidesz 2002 óta a hat-nyolcezres tagságról negyvenezerre tornázta fel önmagát. „A kampányban legalább százezren leszünk” – mondta Kövér, hangsúlyozva, hogy a most minden önkéntesre és szimpatizánsra szükségük lesz.
A Jobbik térnyerésére vonatkozó felvetésre Kövér László kijelentette: „Az én olvasatomban ez egy sajnálatosan negatív folyamat, amely az MSZP–SZDSZ-katasztrófakormányzás szükségszerű következménye”.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
"Csak egy kiút van, az államadósság újratárgyalása"
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához