Az ügyészség szerint csaknem másfél száz millió forint támogatással nem tudott elszámolni az OCÖ-elnök
Tagadta bűnösségét, egyúttal mások felelősségét hangoztatta a három ügyben is elsőrendű vádlottként védekező Kolompár Orbán tegnap a Kecskeméti Városi Bíróságon.

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás, valamint az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése – mindezekkel Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét vádolja az ügyészség. A baloldali cigányvezető – és nyolc társa – mostanra három különböző vádból összevont büntetőügye, miután az előző tárgyalás óta több mint fél év telt el, tegnap elölről kezdődött a Kecskeméti Városi Bíróságon.
Mivel ősszel az első két ügy kapcsán Kolompár már részletes vallomást tett, csak a harmadik, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésének vádjában kérdezte meg a bíróság. Kiderült, az OCÖ-elnök évekkel ezelőtt több romaszervezet képviseletében a Kiskunmajsai Cigány Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjeként mintegy 255 millió forintot nyert el pályázaton egy részben uniós forrásból finanszírozott, hátrányos helyzetűek számára létrehozott foglalkoztatási program keretében. A pályázó konzorcium több mint 140 milliót meg is kapott, de később az egyébként vissza nem térítendő támogatás folyósítását a kiíró felfüggesztette, mert a cigányszervezetek a pénzt nem megfelelően használták fel.
Az ügyészség szerint Kolompárék a támogatás elköltését fiktív számlákkal igazolták, amelyeknek egy részét – mint a tárgyaláson kiderült – az OCÖ-elnök és felesége által közösen vitt kft. állította ki. A cigányvezető úgy fogalmazott, bár aláírta a pályázat támogatási szerződését, neki nem volt feladata a projekt napi szintű felügyelete, így a legtöbb kérdésben nála kompetensebbek meghallgatását javasolta a bíróságnak, illetve a pályázatot felügyelő közalapítvány szakmai kompetenciáját vitatta.
„Nagyon nehéz helyzetben vagyok” – így fogalmazott, hozzátéve, nem látja át az ügy egészét. A nyári ítélkezési szünetig folyamatosan lesznek tárgyalási napok, ám ítélet csak őszre várható.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja