2012-02-09
Kis Norbert: Értjük a HÖOK jelzését
Országos nyílt felvételi információs napokat szervez öt vidéki és egy fővárosi helyszínen az oktatási államtitkárság
Országos konzultációs napokat szervez a következő két hétben az oktatási tárca, hogy a leendő hallgatókat és szüleiket személyesen tájékoztassák a felvételivel, keretszámokkal, hallgatói szerződéssel és diákhitellel kapcsolatos tudnivalókról.
Start a diplomáért címmel országos nyílt felvételi információs napokat szervez öt vidéki és egy fővárosi helyszínen az oktatási államtitkárság, az Oktatási Hivatal, az Educatio Kft. és a Diákhitelközpont – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Kis Norbert közlése szerint a program február 14-én indul Győrött, majd Pécsett, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden folytatódik, a zárórendezvényt pedig február 23-án a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartják.
Az állomásokon elsősorban a keretszámokról, az állami ösztöndíjakról, a diákhitelről és a hallgatói szerződésekről tartanak előadásokat. „Az országjárás célja, hogy a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatban januárban megjelent változásokat érintően még nyitott kérdésekről konzultáljunk a felvételizőkkel, szülőkkel, tanárokkal” – mondta Kis Norbert, kiemelve, hogy a rendezvénysorozatot a hallgatói érdekképviseletek is pozitívan fogadták.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a költségtérítéses képzésekre jelentkezők száma, de ezen változtatni szeretnének. „Nyilvánvalóvá vált, hogy a fiataloknak és szüleiknek egyre kevésbé van pénzük arra, hogy tanulmányaikat finanszírozzák” – mutatott rá. Hozzátette, remélik, már ebben az évben sikerül megfordítani a csökkenő tendenciát az új diákhitel-konstrukciónak köszönhetően.
„Egyértelmű cél a magyar felsőoktatásban, hogy növeljük a felvettek és a diplomások számát. A növekedési potenciál a költségtérítéses hallgatókban van” – jelentette ki Kis Norbert. A jelenlegi 24 százalékról 2020-ra 31 százalékra szeretnék növelni a fiatalkorú diplomások arányát.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) demonstrációjával kapcsolatban megjegyezte, ő maga is részt vesz a virrasztáson, hogy tudassa a fiatalokkal, figyelnek rájuk, értik őket. „A hallgatók rendezvényét fontos jelzésnek látjuk arra, hogy még hatékonyabb, még aktívabb konzultációs tevékenységet kell folytatnunk, elsősorban a felvételit érintő változásokkal, az ösztöndíj és a részösztöndíj feltételeivel kapcsolatban” – tette hozzá.
Közben kiszivárgott, hogy a hallgatói szerződések feltételei uniós jogszabályokat is sérthetnek. Lapértesülések szerint ugyanis az Európai Bizottság vizsgálja a felsőoktatási törvényt, illetve a szerződésekről szóló kormányrendeletet, az oktatási EU-biztos pedig megosztotta aggályait a magyar kormánnyal, mivel az új rendelkezések sértik a személyek szabad áramlásának európai elveit. Ismert, az állami támogatásért cserébe a hallgatónak vállalnia kell, hogy a diplomaszerzést követő húsz évben a támogatott képzési idejének kétszereséig Magyarországon vállal munkát.
Az Európai Bizottsághoz forduló hallgatókMivel az új diákhitel kötött felhasználású kereténél nincs felső összeghatár, az önköltség mértéke tovább növekedhet, ami súlyos eladósodáshoz vezet – hangsúlyozta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tegnapi demonstrációján Nagy Dávid elnök. Az egyetemisták azért vonultak utcára tegnap, hogy a felvételi keretszámok és a hallgatói szerződések ellen tiltakozzanak. A hallgatói vezető átgondolatlannak nevezte a kormány intézkedéseit, további megmozdulásokat helyezett kilátásba, és jelezte, hogy a „röghöz kötés” miatt a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetségén keresztül az Európai Bizottsághoz fordultak. Azt is követelik, hogy a kormány növelje a felvételi keretszámokat, különösen a jogi és gazdaságtudományi területeken. „Jó az a trend, hogy a műszaki, természettudományos képzésbe több hallgatót várunk, csak az a problémám, hogy a közoktatás nem biztos, hogy megfelelő hallgatói kínálatot tud nyújtani a felsőoktatás számára” – emelte ki a tüntetésen Bódis József, a rektori konferencia elnöke. Kis Norbert helyettes államtitkár közölte, hogy a nyári pótfelvételi során lesz lehetőség a most megállapított férőhelyek bizonyos mértékű átcsoportosítására. (CSOA)
Csókás Adrienn