OCÖ: befejeződik az ÁSZ soron kívüli vizsgálata
A szervezet vezetőjének, a baloldali kötődésű Kolompár Orbánnak egyébként hamarosan ismét bíróság elé kell állnia az ellene és társai ellen egyebek mellett sikkasztás gyanújával folyó büntetőperben.
Mintegy háromszor annyi jelöltet állított eddig az október 3-i kisebbségi választásra a Lungo Drom, mint legnagyobb riválisa. A Farkas Flórián által vezetett szervezetnek már több mint kétezer jelöltje van, míg a Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke által vezetett MCF-nek egyelőre kevesebb mint hétszáz.
Mint a Magyar Hírlapnak adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke korábban elmondta, a számvevők jelenleg is vizsgálják az OCÖ gazdálkodását. Domokos tegnap a köztévé Ma Reggel című műsorában jelezte, valószínűleg hamarosan befejeződik az eljárás. Bár részleteket nem árult el, annyit elmondott, indokolt volt a kormány által kezdeményezett soron kívüli eljárás lefolytatása, egyébként utoljára ilyen 2004-ben volt. Domokos úgy fogalmazott, „akkor is számos kifogást találtak”. Az ÁSZ górcső alá vette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2009. évi tevékenységét is, az ellenőrzés tapasztalatairól ma a parlamentben tartanak tájékoztatót. Az elnök szerint lesz olyan megállapítás, amely munkát ad majd az ügyészségnek, s felvethető az állami vagyont felügyelő miniszter felelőssége is. Nevet azonban nem mondott.
Kolompár Orbánnak egyébként nem csak a számvevőszéki vizsgálat, hanem az ellene és társai ellen folyó, három ügyből összevont büntetőper miatt is fájhat a feje. Mint lapunk elsőként beszámolt róla, a következő tárgyalási nap október 6-án, három nappal az önkormányzati választás után lesz a Kecskeméti Városi Bíróságon. A baloldali kötődésű cigányvezetőt egyebek mellett azzal is vádolja az ügyészség, hogy utólagos elszámolással több millió forintot vett fel az OCÖ kasszájából, az összeget azonban később nem rakta vissza, sajátjaként kezelte. Kolompár a joghatóság előtt korábban tagadta bűnösségét. Azóta az állam visszavette a szervezet kezeléséből azt a balatonlellei üdülőt, amelyet a gyanú szerint nem rendeltetésszerűen, vagyis ifjúsági üdültetésre és továbbképzésekre használtak az elmúlt években.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett