Nyolcezer hátrányos helyzetű fiatal ösztöndíj-támogatása vált bizonytalanná az átgondolatlanság miatt
Bizonytalanná vált, hogyan kerülhet be nyolcezer fiatal a támogatási programba.
A tavalyi bevált módszerrel szemben az idén nem szerepel a jelentkezési lapon, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok kérhetik felvételüket a pénzbeli támogatással is járó mentorprogramba. Bakonyi László szerint erről még decemberből döntöttek az illetékesek. Az Oktatási Hivatal elnöke lapunknak elmondta, mivel a felvételizők a jelentkezési lapon nyilatkoznak hátrányos helyzetükről, ez alapján megállapítható, hogy jogosultak-e a mentorprogramba való részvételre. Ezután az OH ezeket a fiatalokat a felvételi eljárásban közvetlenül keresi meg. Bakonyi László szerint így csökkenhet a résztvevők és a program szervezői közötti kapcsolatfelvétel költsége, nem csökken azonban a programban való részvétel lehetősége.
Más tájékoztatást kaptunk a mentorprogramot működtető HÖOK-tól. Szűcs Gabriella programvezető azt mondta, december 10. után a felvételi lapok megjelenésekor jelezték az oktatási tárcának, hogy hibásan, a mentorprogramra való jelentkezés lehagyásával nyomtatták ki a dokumentumokat. Hozzátette, a minisztérium azt javasolta a HÖOK-nak, utólag küldjék ki a mentorprogram jelentkezési lapját csaknem nyolcezer fiatalnak. Az elmúlt évben a megszűnés szélére sodródott az oktatási tárca által 2005-ben létrehozott ösztöndíjrendszer, amely Katapult Mentorprogramként működött 2009 tavaszáig. Ekkor Hiller István megváltoztatta a nevét HÖOK Mentorprogramra, és megváltak a korábbi programvezetőtől, Nagy Attilától is. Ő arról tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy a programot felügyelő Borovszky Tímea a szaktárca esélyegyenlőségi főigazgatója az ösztöndíjak terhére hatszázezer forint átadására kérte egyik munkatársa számára. Hiller feljelentést tett az ügyben, a nyomozás lezárult Borovszky ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt a Fővárosi Főügyészség a közeljövőben vádat emelhet.

Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja