Júniusban megkezdődhet Hagyóék pere
Hirdetés
Egy hetilap szerint alig van bizonyíték az elsőrendű vádlottal szemben. Az ügyészség még januárban nyújtotta be a vádiratot a BKV-ügyben, amelyben Hagyó Miklóst és tizennégy társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel, a volt szocialista főpolgármestert hivatali visszaéléssel és hivatalos személyként elkövetett zsarolással is vádolják. A Heti Válasz tegnapi cikke azt állította, hogy alig van bizonyíték Hagyó Miklós ellen, ezt a véleményt a nyomozást lefolytató és a vádiratot benyújtó Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunknak semmilyen módon nem kívánta kommentálni.Sárközy Szabolcstól, a Kecskeméti Törvényszék szóvivőjétől megtudtuk, hogy a büntetőper várhatóan júniusban megkezdődik, a „kis csúszást” a tervezett májusi kezdéshez képest az okozza, hogy még mindig nem érkezett vissza minden vádlottól a kipostázott vádirat tértivevénye. A szóvivő lapunknak azt mondta, az első tárgyalást mindenképp kitűzik a nyári ítélkezési szünet előtt.A büntetőper érdekessége, hogy a BKV-t személyes és politikai kifizetőhelyeként kezelő Hagyót „csupán” 168 millió forintos károkozással vádolják, a szükségtelen szerződéseket megkötő egykori BKV-vezetőket lényegesen nagyobb összegű vagyoni hátrány okozásával terheli a vádirat. A „listavezető” ebben a sorban Antal Attila egykori vezérigazgató (1,38 milliárd forint), egykori helyettese, a Hagyó „kéréseit” nokiás dobozokban teljesítő Balogh Zsolt a második (926 millió forint), míg Demszky Gábor politikai főtanácsadója, Mesterházy Ernő a harmadik (751 millió forint). Ezek a számok egy az egyben nem adhatók össze a vádirat szerint, az ügy 15 vádlottján – akik közül tizenháromra börtönbüntetést kér az ügyészség – legalább másfél milliárd forint károkozást kér számon a vádirat.A közvélemény előtt talán a legnagyobb port Sz.-né Sz. Eleonóra 86,2 millió forintos végkielégítése kavarta, őt csalás bűntettével vádolják. Hasonlóképp a vádlottak padján ül majd Hagyó közvetlen munkatársai közül L. Ottó, H. Éva és H. Iván ügyvéd is. Az ügyészség a BKV 31 céggel megkötött 41 szerződését tartja szükségtelennek.A BKV-botrányokra „tágra nyílt szemekkel rácsodálkozó” és maga is „elképesztő kéréseket megfogalmazó” Demszky Gábor főpolgármester, valamint a BKV-nál a háttérből számos ügyben döntő, Hagyó jobbkezeként emlegetett „tartótiszt”, Hatvani Szabó János neve még tanúként sem bukkan fel a vádiratban.
Hirdetés
Hozzászólások:
Én arra lennék kiváncsi, mikor fogja végre megunni ez a te.tű magyar biróság a nevetséges cirkuszokat???Minden ro.hadt komcsi féreg ügyét évekig húzzák, aztán csinálnak egy nevetséges pert, ami jog megcsúfolása, aztán vagy felmentik a világhirű gazembereket,vagy olyan itéletnek hazudott rendelkezést hoznak,hogy semmit sem kap a bűnöző. Meddig csinálják, csinálhatják ezt a népátverést a biróságok? Ez a Tünde asszony nem akar végre rendet tenni az ország egyik legaljasabb,legkorruptabb szervezetében???
Egyetértűnk az 1-es Animorris beirásával !
MI EZ A NEVETSÉGES KORRUPCIÓ?AMI MEGY MINDEN BIRÓSÁGON ÜGYÉSZSÉGEN JOGSZOLGÁLTATÁSBAN APEH ???!
-----bezzeg a kis embeket szabad büntetni mindenért ? _100-1000FT_OS tételekért :::::..TÖBSZÁZ EZER VAGY MILLIÓS BIRSÁGOT SZABNAK KI HA CSALT !
EZEK A ORSZÁGOT LOPTÁK SZÉT MÉG IS VIGAN ÉLNEK ÉS NINCSENNEK ELITÉLVE !
mi ez ??korrupt ság ?
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Alexa Károly:Hang az abnormális...Minden pénteken megveszem az Élet és... -
Szabó Palócz Attila:Áldás és békességMihály atya megtért társaihoz. Kamarás... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaÉrdeklődéssel olvastam a Méltányosság... -
Máté T. Gyula:Kifulladt lovasrohamA németek szeretnek minket. Kedvelnek, mert... -
Boros Imre:Mititei vagy hamburger?Nem az első és vélhetően nem is az... -
Sinkovics Ferenc:Három per háromAzzal, hogy ki kapott „szochazás”...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 5 970 Ft
Internetes ár: 5 075 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 150 Ft
Internetes ár: 2 835 Ft - 10% kedvezménnyel


Stabilizálódott az érettségi rendszer
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 2