King’s City: Sukoró helyett Székesfehérvárra telepítik?

Irodaépület Székesfehérváron. Itt székel a kaszinóügyről elhíresült SDI Europe Kft.
(Fotó: Béli Balázs)
Székesfehérváron épülhet meg az a kaszinó, amelyet eredetileg – egy szállodával és szórakoztató-központtal együtt – King’s City néven a Velencei-tó partján fekvő Sukoróra álmodott meg kitalálója – értesült a Magyar Hírlap. A Pénzügyminisztérium írásban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a törvényes határidőben – azaz a koncessziós szerződés aláírása utáni kilencven napon belül, amely 2010. január 9-én járt le – a KC Bidding Kft. egymilliárd forint jegyzett tőkével az előírásoknak megfelelően alapította meg az SDI Europe Kft.-t. Ez az a cég, amely a kaszinót üzemeltetheti. A koncessziós szerződés rendelkezik arról (7.1.2 szakasz), hogy a társaság székhelye a koncesszióköteles tevékenység gyakorlása szerinti település közigazgatási területén van – a kaszinó építése tehát megkezdődhet. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője lapunknak elmondta, pártja az első pillanattól ellenzi a beruházást s azt a módot, ahogyan az MSZP megpróbálja megvalósítani. A székesfehérvári képviselő-testület december elején visszavonta az építkezéshez adott korábbi hozzájárulását.
A kaszinó működtetéséhez az SDI Europe Kft.-nek be kell szereznie az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal engedélyét is, és azon ingatlanok tulajdonjogával, amelyekben a kaszinót üzemeltetik 2011. január elsejétől, rendelkezniük kell. Ha mindez megvan, legkésőbb 2014. január elsejétől a kaszinó megkezdheti a működését. A Cégbíróság nyilvántartása szerint az SDI Europe Kft.-t 2009. december 21-én jegyezték be, székhelye: Székesfehérvár, Széchenyi utca 116-120., egyik képviselője az a Paul Dallas Benkley, aki a hatszázezer forint jegyzett tőkéjű és 2008. december 4-én bejegyzett KC Bidding Kft. képviseletére is jogosult. Az új cég másik tagja, egyben ügyvezetője, Varga Lajos.
Megdöbbentőnek nevezte Bencze Izabella jogász, hogy a kormány még mindig nem vonta vissza a projekt kiemeltté nyilvánítását, miközben az ügyben számos jogi eljárás, vizsgálat indult. Ráadásul az eredeti helyszín megváltozása miatt a teljes projekt megváltozott, s az egész ügy társadalmi felháborodást váltott ki, tiltakozások sorozatát indította el. Bencze Izabella szerint „minimális erkölcsi alappal rendelkező kormányok ezt a projektet rég visszavonták volna”.
A koncessziós szerződés melléklete szerint százharminchárom település adta előzetes elvi hozzájárulását ahhoz, hogy területén első kategóriás kaszinó épülhet. Sukoró mellett megtaláljuk a listán Székesfehérvárt is, azonban úgy tudjuk, fideszes javaslatra a település képviselő-testülete még december 3-án visszavonta erre vonatkozó döntését.
Ez tehát még azelőtt történt, hogy a vigalmi negyed működtetésére alapított projektcéget bejegyezték volna. Márpedig ez gátolhatja az adóhatósági engedély megadását, tekintve, hogy hiába van érvényes szerződés, az abban foglaltak végrehajtásához szükséges közhatalmi döntés hiányzik.
Mint azt lapunk elsőként megírta, 2008. május 26-án a parlament Nándorfehérvár termében a King’s City ingatlanfejlesztését tárgyalta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer, Itzhak Fisher, Joav Blum, Gal Gaye, Bárd Károly ügyvéd, Bajnai Gordon akkori miniszter, Markó Andrea, a PM akkori államtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Daróczi Dávid akkori kormányszóvivő és Radnai György. A megbeszélésről készült összefoglaló szerint „Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket”.
Veres János akkori pénzügyminiszter 2008. december 4-én kiírta a koncessziós pályázatot, amelyet december tizedikén visszavont. A visszavonást technikai jellegű problémával indokolták. A következő pályázatot 2009. február tizedikén újból kiírta Veres, s erre érkezett be a KC Bidding Befektetési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ajánlata. Ennek a cégnek pedig éppen 2008. december harmadikán kelt a társasági szerződése, s egy nappal később (az első pályázat kiírásának napja – szerk.) be is jegyezték, főtevékenységként pedig a szerencsejátékot és a fogadást jelölték meg.
A korábbi budapesti főrendőrt is meghallgatná a 2006-os véres eseményeket vizsgáló bizottság
Navracsics Tibor: Az országpusztító szocialisták az önkormányzatokban építenék újjá magukat
MSZP: „A Fidesz újabb ocsmány trükkje”
Egy roma család hat tagját lőtte le egy középkorú férfi
Kétszer is beszélt Gyurcsány az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel