Kocsis Máté: Komássy Ákos valójában nem látja át az önkormányzati rendszert
Kispénzű negyedek felzárkóztatását, a szociális városrehabilitáció folytatását és a józsefvárosi önkormányzat átláthatóságának megteremtését nevezte célként a Zuschlag-ügyben tanúként meghallgatott Komássy Ákos. Az MSZP VIII. kerületi polgármester-jelöltje, a Fiatal Baloldal volt vezetője közölte, a kerület fejlődése lelassult az utóbbi két-három évben a képviselő-testület fideszes többségének köszönhetően. Ezért programjának azt a címet adta: „Új lendület Józsefvárosnak”. A Zuschlag-per kapcsán a szocialista politikus úgy fogalmazott, tanúvallomásában is kifejtette, hogy nem volt jó viszonyban az ügy fő vádlottjával. nem tartozott Zuschlag János belső köreihez, nem tudott a különböző „ügyviteli sajátosságokról”. Elmondása szerint amikor a Fiatal Baloldal elnöke lett, átvizsgáltatta a Zuschlaghoz kapcsolódó ügyeket. Szabó Zoltán, a kerület egy részének parlamenti képviselője arról beszélt, Csécsei Béla leköszönt polgármester tevékenységének igazi folytatója Komássy Ákos lehet, nem pedig Kocsis Máté fideszes vagy Takács Gábor SZDSZ-s polgármesterjelölt. Értékelhető programja Józsefváros számára csak az MSZP-nek és Komássy Ákosnak van, folytatnák a Corvin-Szigony projektet és a Magdolna negyed rehabilitációját. Az elmúlt 16 évben az MSZP kiállt Csécsei Béla polgármestersége mellett, a szocialista párt programjában foglaltak abból táplálkoztak.
Józsefvárosban nagyon sok a tennivaló
Messziről jött ember azt mond, amit akar – mondja Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje a tegnapi támadó hangú sajtótájékoztatóra reagálva. Szerinte a szocialisták programja hozzá nem értésről és ismét a kispénzű emberek kihasználásáról szól. Józsefvárosnak nem demagógiára és szocialista ígéretekre van szüksége, azokat ismerjük, köszönjük nem kérünk belőle – hangsúlyozta. A VIII. kerületben nagyon sok a tennivaló: a közbiztonsággal, a köztisztasággal, a munkanélküliséggel, a nyugdíjasokkal és a mélyszegénységben élőkkel kell foglalkozni. „A fideszes többség alatt nyertünk el a Magdolna negyed programra 1,9 milliárd forintot 2008-ban, amelyből a kerület leghátrányosabb negyedének a felzárkóztatását végezzük. A szocialisták nem mást hagytak ránk 2006-ban, mint nyolcmilliárd forintos adósságot, tarthatatlan működést. Nem csoda az sem, hogy Komássy átláthatósággal kampányol, hiszen valójában nem látja át az önkormányzati rendszert, így Józsefváros működését sem.” Kifejtette azt is, Komássy azért is hiteltelen, mert úgy hivatkozik Csécsei Bélára, hogy összességében két percet sem töltött el életében a volt polgármesterrel, akit jelöltsége előtt csak képről ismert.
Magyar Hírlap Sajtóklub
Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt
Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása
Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”
Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok
Demokrata-kör: Bencsik András műsora
Csudai Sándor képriportja