Itt a névsor, ők szavazták meg a dugódíjat
Hirdetés
Az előző ciklusban az MSZP, az SZDSZ és az MDF fővárosi frakciói szavazták meg a dugódíj bevezetését – derül ki a lapunk birtokába került 2009. január 29-i közgyűlési jegyzőkönyvből. Az Európai Bizottság, a 4-es metró első szakaszának pénzügyi támogatásával kapcsolatos határozatában ez olvasható: „Összhangban a Budapesti Közlekedésfejlesztési Tervében lefektetett intézkedésekkel, úgynevezett hozzáférési díj (vagy dugódíj) kerül bevezetésre a főváros belső, legforgalmasabb területein, legkésőbb a 2007–2013-as programozási javaslat végéig.” A bizottság határozata és a szavazási jegyzőkönyv is alátámasztja Tarlós István főpolgármester szavait, aki korábban elmondta, a dugódíjat muszáj bevezetni, mert az előző városvezetés által a 180 milliárd forintos uniós támogatásokról kötött megállapodásban feltételként szabták meg a díj bevezetését, amit Demszky Gáborék el is fogadtak. A jelenleg is fővárosi képviselőként dolgozó szocialista Andó Sándor, Bánsághi Tamás, Havas Szófia, Horváth Csaba, Móricz Eszter, Szaniszló Sándor és Tüttő Kata is igennel voksolt 2009. januárban a dugódíj bevezetésére. Ez a névsor két politikus kivételével az egész jelenlegi MSZP-frakciót lefedi. 2009-ben az azóta – más ügyekből kifolyólag – büntetőeljárás alá vont képviselők is igent mondtak a dugódíj bevezetésére, így Wieszt János, Hunvald György és Hagyó Miklós is. Mellettük a teljes SZDSZ-frakció és a háromtagú MDF-képviselőcsoport – Hock Zoltán, Katona Kálmán, Vaskor László – is rábólintott a dugódíjra. A Fidesz és a KDNP képviselői tartózkodtak, a fideszes Szatmáryné Jahl Angéla elutasította a tervezetet. A fővárosi rendelet elfogadásáról megkapta a szavazási jegyzőkönyvet az Európai Közösségek Bizottságának Főtitkársága, Karl von Kempis főtitkár. Az ő nevében küldték meg a 4-es metró első szakaszának támogatásával kapcsolatos határozatot 2009 szeptemberében az Európai Unió mellett működő magyar állandó képviseletnek, azzal a kéréssel, hogy azt adják át Göncz Kinga (MSZP) akkori külügyminiszternek. A dugódíj 2012-es bevezetéséről Demszky Gábor (SZDSZ) kabinetje 2009-ben, még a közgyűlési döntés előtt egy koncepciót fogadott el. Ebben 400–600–800 forintos behajtási díjakkal kalkuláltak. Sőt Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje 2010. május elsején a parkolási díjakból és a környezetvédelmi zöldzónák kialakításából, tehát a dugódíj bevezetéséből fedezte volna a BKV használatának ingyenessé tételét. Demszky akkor ezt azzal ütötte el, hogy eszerint brutális mértékű dugódíjat kellene bevezetni. Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője lapunknak kifejtette, az új városvezetés kontójára Demszky Gábor és csapata, az MSZP–SZDSZ–MDF intézte el a fővárosnak a dugódíjat, hiszen 2009-ben ők vállalták az EU felé annak bevezetését 2013-ig. Emlékeztetett, a Fidesz–KDNP nem szavazta meg a javaslatot.
Hirdetés
Hozzászólások:
Rendben van elhiszem,de ha nem csak a pénzbehajtás lenne a mostani vezetés célja,akkor meg lehetne oldani,például máshol csökkentenék az autósok terheit,el lehetne engedni a súlyadót,vagy csökkenteni az átírási járulékot,stb.De erről szó sincs,egyetlen céljuk van:tovább növelni az autósok terheit,éppen tegnap olvastam,hogy a jogosítványhoz kapcsolódó orvosi vizsgálat díja is jelentősen emelkedik.Szóval mellébeszélnek,pénzbehajtás folyik.
Ezt egyszeruen ugy nevezik,hogy GAMBáRA esés...De nem baj elfér a tobbi mellett!!
A pénzbehajtást megelozte egy pénzkihajtás!!!Akinek nincs rá,az ne uradzon!!Auto nélkul is volt élet...méghozzá egésségesebb!!
A RIADÓT kéne már bevezetni, mert ha alszunk az ellenség tönkretetsz minket. A pestieket valahogyan nem tudom sajnálni (tisztelet a kivételeknek).
1. Kérdésem: mikor nem volt pénzbehajtás az állam részéről? Talán az ötvenes évek elején, amikor padlássöprés volt. Kupa Mihály meg csak rátett még egy lapáttal. Valaki (de ne szoclib és Debil Kretén) mondja meg, hogyan lehet ekkora romhalmazból (amit itt hagytak az előző kormányok-mert ez tény!) Kánaánt csinálni 2 év alatt?
hangya!Nagyon rossz a hasonlat!
Pontosan érted.hogy mit be*k.
Akarják az autósok terheit növelni vagy nem?
Erre válaszolj!
Ha nem akarnák akkor mondhatnák azt is,hogy lesz dugódíj mert az előző vezetés megígérte ,de csak 1 forint.Szóval lenne megoldás,amúgy is a Fidesz borzasztó kreatív más ügyekben.
De a cél a pénzbehajtás az autósoktól,hivatkozva az előző vezetésre.Ez így nagyon átlátszó.
hangya!Ne csináljunk már úgy mintha a mostani városvezetés nem akarná a dugódíjat,hivatkozik az elődjére miközben bőven lenne megoldás arra hogy ne terhelje át az újabb terhet az autósokra.De nekik is az a céljuk,hogy még több bőrt húzzanak le az autósokról.Először nem kellenének parkolók ahová le lehet tenni az autót?Én úgy érzem,hogy el lesz ez halasztva a választások utánra,mert ha bevezetik akkor biztos a bukás.
Tisztelt Yoda (No10)! Hagyja már abba ezt a szerecsenmosdatást, egyre szánalmasabb az erőlködése. Nagyon belelovalja magát, és a végén még az Önhöz teljesen méltatlan színvonalra fog süllyedni (már nagyon közelít hozzá...).
Tarlós erre miért nem hivatkozott sem a kampányában, sem az elmúlt másfél évben? Ebben az időben még határozottan dugódíjellenes volt! Aztán egyszerre megvilágosodott, hogy "kényszerhelyzetbe" került. Minden paktum, szabály felülvizsgálható, módosítható, így e díjra vonatkozó döntés is. A Fideszesek gyakorlata szerint akár visszaható hatállyal is. Csak AKARNI kellene!
Nekem viszont már ez az örökös "tartózkodás" sem tetszik! Mikor akartok végre MEMET mondani a disznóságokra??? Pilátus akkor is bűnös, ha mossa is kezeit az ártatlan után.
Kéretik a neveket mindenhol helyesen írni! (lásd: Jähl)
Mit lelkendezik a jobboldal oly annyira? Egyedül egyetlen Fideszes mondta azt konkrétan, hogy NEM. Ment a fal mellett a takony passzírozása... én nem mondtam nemet....nem álltam a "fejlődés útjába". Meg ilyenek.
K u r v a a n y á t o k a t !
Turanida 13! Pilátus előtt a "bírálhatatlanok" egyházi vezetői kezdeményezték az eljárást. Azzal, hogy e római vezető a népre (amely Barrabást kiáltott!) bízta a kegyelemben való részesítésre vonatkozó döntést, lekerült válláról az ezért való felelősség. Ezért mosta kezeit. Ebben az eljárásban nem Pilátus a "bűnös"!
Tisztelt Gulbur és Turanida (No 13 & 15)! Az Önök hozzáállása rosszindulatú, és a helyzet teljes félreértésére vall. Ha a FIDESZ akkor egységesen NEM-et mond, sok-sok elhülyült budapesti lumpenproli és elvtársi maradék, aki azt képzeli magáról, hogy világvárosban él, és neki minden JÁR, mélységesen fel lett volna háborodva hogy az Őt abszolút mértékben megillető negyedik metróvonal ellen szavazott a FIDESZ! Ugyanis a támogatás csak ez alapján érkezhetett. Támogatás nélkül pedig hogyan épülhetett volna meg? Éppen Önök (Turanida és főleg Gulbur) nyomdafestéket nem tűrő szavakkal és fuldokló dühhel támadták volna akkoriban a FIDESZ-t, hogy nem akarják a közlekedési helyzet javulását, stb. mert lám, a FIDESZ Budapest-ellenes!
Egy Igaz Ember 17! Úgy ítélem, hogy Ön politikailag "vájtszemű", így még egyszer kérdem. Miért hallgatott hosszú ideig Tarlós úr arról, hogy a dugódíj már eldöntött feltétel??
Egyébként a Fidesz tényleg Budapest ellenes volt abban az időben, mert a "bűnös" városban leadott szavazatok miatt vesztett.
A jelenlegi politikai viszonyrendszerben az ellenzéki tartózkodás gyakorlatilag egyetértést jelent, tehát egy fő kivételével a teljes közgyűlés felelős a dugódíj bevezetéséről hozott előkészítetlen, meggondolatlan, ezért felelőtlen döntésért. A legnagyobb felelősség természetesen az akkori főpolgármesteré, hiszen előzetes felajánlás nélkül az EU-s hitelnyújtók aligha vették volna be a dugódíjat a feltételek közé. Ugyanakkor, ha a mai városvezetés nem pénzcsapnak tekintené ezt a forrást, nem tennék közhírré, hogy a külső körúton belülre hajtásért 500 forintot akarnak szedni. Ezek eszement elgondolások. Senki nem akarja a fél fizetését dugódíjként befizetni, azért, mert a város túlsó felén dolgozik és a körülményei miatt autóval jár dolgozni. A dugódíj bevezetésének csak olyan motivációja lehet, hogy jól körülhatárolt belső városrészt turisztikai és élhetőségi szempontból mentesítsenek a kö
A jelenlegi politikai viszonyrendszerben az ellenzéki tartózkodás gyakorlatilag egyetértést jelent, tehát egy fő kivételével a teljes közgyűlés felelős a dugódíj bevezetéséről hozott előkészítetlen, meggondolatlan, ezért felelőtlen döntésért. A legnagyobb felelősség természetesen az akkori főpolgármesteré, hiszen előzetes felajánlás nélkül az EU-s hitelnyújtók aligha vették volna be a dugódíjat a feltételek közé. Ugyanakkor, ha a mai városvezetés nem pénzcsapnak tekintené ezt a forrást, nem tennék közhírré, hogy a külső körúton belülre hajtásért 500 forintot akarnak szedni. Ezek eszement elgondolások. Senki nem akarja a fél fizetését dugódíjként befizetni, azért, mert a város túlsó felén dolgozik és a körülményei miatt autóval jár dolgozni. A dugódíj bevezetésének csak olyan motivációja lehet, hogy jól körülhatárolt belső városrészt turisztikai és élhetőségi szempontból mentesítsenek a kö
A dugódíj bevezetésének csak olyan motivációja lehet, hogy jól körülhatárolt belső városrészt turisztikai és élhetőségi szempontból mentesítsenek a közlekedési terhelés alól, nem pedig bevételnövelés. Akkor is biztosítani kell azokat az útvonalakat, amelyeken az átmenő forgalom fizetés nélkül elkerülheti a védendő városrészt. Nyilvánvalóan eszetlenség, és hatalmas népharagot fog kiváltani, ha nagy területet, benne több sávos közlekedési utakat tesznek fizetőssé, ráadásul úgy, hogy nem javítják és gyorsítják fel a tömegközlekedést. A hidakról nem is beszélve, hisz azokat adóforintokból építették. (És csókoltatom a hozzászólások megrövidítőit.)
Ez a maszop-szadesz általam legelfogadottabb döntése. Persze olyan formában, amely figyelembe veszi az adottságokat. (Lásd Onurisz.)
A dugódij bevezetése szerintem logikus lenne,minden egyes EU-s feltétel nélkül is-Ennek azonban elöfeltétele lenne egy tökéletes közösségi közlekedés,és egy hatalmas parkoló rendszer kiépitése is.Amig ez nincs meg addig csak politikai poénok szerzése történik..
Tisztelt Árgus (No18)! Kérdésére csak találgatni tudok. Nagyon valószínű az, hogy mivel Tarlós úr NEM vett részt azon a szavazáson, teljes mértékben nem látta át a kérdést. Valószínűleg nem is érzékelte azt, hogy ez a dolog mennyire kötelező jellegűvé vált. A divatos titkosítások és kamu adatok miatt abban sem lehetett biztos, hogy a BKV-nak milyen őrületes veszteségei vannak, amelyeket mind az új kormányzati ciklusban kell kinyögni, mert az előző vezetés ügyesen úgy intézte, hogy a terhek most váljanak időszerűvé (módszer ugyanaz, mint a Libás által felvett megahitelnél). Ezért joggal hihette, hogy nem lesz szükség ilyen bevételekre a BKV életbentartása érdekében.
A tartózkodás is egy BELEEGYEZÉS sz@rházi banda.
23. harsona: én is azon a véleményen vagyok, hogy logikus lenne a dugódíj, de ahhoz normális, elég tömegközlekedési eszközöket és város-széli nagy parkolókat kellene létesíteni. Pl. Salt Lake City-ben lehet a város szélén parkolni és ingyen Shuttle villamossal lehet közlekedni a városban. Vagy pl. Boston, ahol a város szélén óriási parkolók vannak, s gyorsvasúttal lehet bejutni a központba. Vagy New York és London, ahol példás a metró és buszrendszer, s ott egy normális embernek eszébe sem jutna, kinlódni a saját autójával egy nagyvárosban.
PŐilátus idejében még nem volt egyháza a kereszténységnek #16. Árgus, de volt Rómának birodalma Judeában is.
#17. Egy_Igaz_Ember! Azokkal a bizonyos " nyomdafestéket nem tűrő szavakkal" inkább az ellenoldal támad, de ez magánügy. Viszont ami a "fuldokló dühöt" illeti, ilyesmi könnyen megeshet az emberrel, amikor éppen a kormányzópárt tekeri nyaka köré a hurkot. Remélem, neked evvel a hozzászólásoddal nem az volt a szándékod, hogy szoríts egyet rajta???
Elkéstünk a dugódíjjal is! Már a törököktől kellett volna beszedni ahelyett, hogy visszatartottuk őket saját várünk árán az európai közlekedéstől!
20. Onurisz, Gondold ezt át még egyszer! Ha egy közgyűlés egyik formációja - itt a ballib oldal - többségben van a másikhoz, a jobboldaliakhoz képest, akkor a döntés MINDIG rajtuk múlik. A kisebbségben levő csoport akár nemet mond, akár tartózkodik, az fog dönteni, hogy mit akarnak azok, akik elegen vannak a többséghez. Ha minden fideszes nemet mond, akkor ezen szavazás eredménye 37 Igen és 30 Nem lett volna. Akkor mi van? Csak annyi, amit a többiek már korábban leírtak, hogy a fidesz megint budapesti elleninek lett volna kikiáltva, de akkor is elfogadja a közgyűlés!!! Ne fordítva ülj a lóra! A metró nekünk kell, a pénz felett az unió dönt. Annak adták, aki megfelelően költi el. Metrót ott kell fejleszteni, ahol a felszíni közlekedést akarják csökkenteni. Az autósok önként nem mennek le a metróba és csak egy dugódíjjal kényszeríthetőek erre rá. Ezért kötötték a támogatást a dugódíjhoz!
26!Amikor életem párjától megkérdezem,hogy bevigyem-e autóval a városba,általában azt feleli,hogy nem,mert siet,inkább metroval megy!Turanida 29!:))))))))
18. Árgus, Tarlós tisztában volt azzal, hogy amikor beleül a főpolgármesteri székbe, az előde által megkötött szerződések, felvett hitelek kötni fogják a kezét. Ezért tette amit kellett, a korábban megszavazott és szerződésben vállalt városvezetési feladatot végre akarja hajtani. Nem azért került elő ez a lista, mert ő akarja mentegetni magát, hanem mert elege lett abból, hogy miközben ő nem támogatta a döntést - és ezt el is mondta akkor a nyilvánosság és a városvezetés előtt is - akkor MOST ne őt hibáztassák érte pont AZOK, akik ezt a döntést hozták!! Ez most nem az ő személyéről szól, hanem azon hazugokról, akik téged eddig is becsaptak és továbbra is teszik, ha nem fogod fel végre a lényeget. ŐK hoztak egy döntést, ŐK tudták, hogy Tarlós ellenezte, Ők tudják, hogy most nincs választása emiatt, ŐK mégis azt hazudják neked, hogy ez Tarlós hibája, rossz döntése és ŐK ezt ellenzik.
18. Árgus, Nem azért vesztett, hanem mert kevesen szavaztak rájuk. Az lényegtelen, hogy ez Budapesten vagy az egész tolna megyében történt-e. Nem mellesleg miben is nyilvánult meg a fidesz nagy Budapest ellenessége????
31. harsona, Így van - bár a benzinár emelés sokat javított a helyzeten, néha szinte üres a város a korábbi forgalomhoz képest. A dugódíj egy összetett kérdés. Sok megoldás van rá, de sehol nem olyan a tömegközlekedés, mint nálunk. Aki próbált már 3 kisgyerekkel átjutni két pályaudvar között, az tudja, hogy sokkal "olcsóbb" megoldás autóval menni, még dugódíjjal együtt is. Ellenben ha lennének külső parkolók, amikben a parkolási díj egyben napi BKV jegyet is jelentene, akkor a többieknek sokkal kedvezőbb - és gyorsabb - utazást jelentene. ___ Bár most megint lehet hivatkozni a parkolóházak hiányára, ismételten felhívnám én is a fanyalgók figyelmét arra, hogy eddig nem Tarlós volt a polgármester, 2 év alatt a semmiből nem lehetne kész parkolóházig eljutni még akkor sem, ha tudnánk mi is a cél. De még ez sincs meg (ahogy a pénzt sem találja senki).
Itt a névsor, ők szavazták meg a dugódíjat**** no komment!
Vadmadár! Nincs az az intézkedés ami a pénztárcát terheli,hogy ne váltson ki tiltakozást.Emlékszem én még arra is,hogy voltak szervezetek amelyek a biztonsági öv használatát az emberi jogok megsértésének nevezték...A dugódij bizonyos foku racionalitásra készteti az embert.Tudom,hogy sok embernek kényszer az autó használata,de ha már az un.kényelmi szempontos utazások mérséklödnének,az is lenne valami.Engem mélységes csalódás tölt el,amikor a józan ész törvényeit felülirja a piti napi politika.Szerintem az elkövetkezendö generációnak is joga van nemcsak autózni,hanem idönként friss levegöt is szivni.Budapest,szerintem hintóközlekedésre terveztetett anno..Jelenlegi politikusainkból totálisan hiányzik a vizió...Ha meg van,fél hogy emiatt fog megbukni....
Igen Tisztelt fővárosiak a dugódíj bevezetését, a példa is azt mutatja nem kifogásolták.
Tudomásom szerint, mindenféle tüntetést szerveztek, amit a balliberálisok támogattak.kezdettől fogva nem tiltakoztak a dugódíj ellen. A jogszabály bizony hatályba léphet, ha várják a sült-galambot?!
36. harsona, Mindig minden rossz valakinek. Nem ez a gond, hanem az, hogy a nagy 'önmegvalósítás' meg 'önkifejezés' kultuszában nem maradt semmi tűréshatár. A tiltakozók a legkisebb sérelmet, kellemetlenséget sem képesek elfogadni bármennyire is célszerű vagy elkerülhetetlen. Ráadásul azokat is leszólják akik nem tiltakoznak velük együtt, mert belátják, hogy szükséges rosszról van szó. A 'jogok' védelme felülírja az értelmet és az egészséges életet. Ez a környezetvédőknél is uralkodó állapot sajnos. Mert egyik oldalról csökkenteni akarják a belvárosban az autós közlekedést, de mikor pl. a nullás út folytatásáról volt szó, miattuk nem lehetett évekig folytatni, mert nem fogadták el a nyomvonalat. Azt kellene végre eldönteni mit akarunk ott találni majd 50 év múlva? Mocskot, szegénységet és beteg embereket? Mert ha nem, akkor ki kell onnan zárni azt az autóst akit csak lehet.
Hát igy van ez kedves vadmadár!A jog ami mindent felülir,meg az a hatalmas EGO,,,Csak reménykedni lehet...De meddig?
Ezek szerint nem dugták el rendesen a szavazás eredményét rögzítő papirost. Bezzeg a lenyúlt pénzeket azóta is hiába keresik. Jól eldugták azokat, valamilyen díjat megérdemelnének. Dugódíjat mondjuk.
39. harsona, "De meddig?" Amíg vagy a józan ész nem teremt élhető környezetet vagy a következmények nem teszik lehetővé már ott az életet.
40. sittya, Részemről szívesen folytatnám velük a játékot. Eddig ők dugták el a pénzeket - mi kerestük, most mi dugjuk el őket (valami hűvös helyre) és ott ők keresik a pénzt.
Szemenszedett hazugság, mert a megállapodásban ilyen nincs, mert az nemzetközileg is elítélt zsarolás lett volna!!!! Nézzenek utána.
"a dugódíjat muszáj bevezetni, mert az előző városvezetés által a 180 milliárd forintos uniós támogatásokról kötött megállapodásban feltételként szabták meg a díj bevezetését, amit Demszky Gáborék el is fogadtak."
Semmi nincs amit nem lehetne megváltoztatni!
Ezzel a Fidesz és nemlétező KDNP világossá tette, hogy nincs véleménye. Biztosan azért, mert dilettánsok valamennyien. Esetleg rosszindulatúak, de az szakmai kérdésekben nem valószínű, ahhoz tudás is kellene, nem csak fröcsögés.
Igen amikor megszavazták akkor még volt értelme,de ma már nem is járnak az autók,az embereknek nincs pénzük!Elmondhatom Budapesthez aránylag közel lakom,de vagy már 10 éve nem voltam a fővárosban!Addig még ilyen parkolási és egyéb díjak vannak nem is megyek!
A hülyeséget nem halmozni kell, hanem kiirtani az állami vezetésből!
Aki megszokta és megengedheti magának, hogy a fővárosnak nevezett helyre saját kocsival járjon dolgozni . az nem fog felszállni ezután sem a bkv járataira. Miért ? Amerre nekem kellett utaznom jó pénzért. A 2-es villamos kora tavasszal szó szerint emberi ürülék szagú volt. 204 sz. busszal Békásmegyerről Rákospalotáig egy komplett mélyriportra való élmény - három büdös alak hasonló póráz nélküli kutyával, egy félrészeg ordítozó cigánypár,...A napokban a Camponától 33-as busz jutott osztályrészül egy hót részeg mocskos alakkal és az ő ikea nagy kék szatyrából csordogáló flakonos borral. Amiből jót húzott majd leült úgy mocskos tréningruhájában egy szabad helyre... Folytassam ? Van élmény helyett. No ezért fogja kulturált ember kifizetni inkább a dugódíjat mint ilyen kalandokkal gazdagodni nap mint nap.
Miért hírérték a liberálbolsiknak ez a hazugsága,hiszen egész politikájuk a hazugságra épül.Már az lenne csoda ha egyszer igazat mondanának.Egy élősködő, aljas, hazudozó, tolvaj banda az egész.Csak megvetést érdemelnek.
Mint a veres kardot mutogatnak eggymasra ezek a *k,mivan olyankor ha nem ez törtenik.-Budapest föpolgara es a fidesz kitalaltakvolna a szolidaritasi dijjat Budapestnek cimmel csöbörböl vödörbe.-A lenyeg fizessetek barmok.--------AGGYON AZ ISTEN----------------HAJRA JOBBIK----------------------------------------------------------------------------------------------------------
49. Olyan, hogy ´liberálbolsevizmus´, nincs. Ha nincs tisztában a fogalmakkal, L a d á r, akkor ne használja. Egy iskolás gyerek is tudja ma, hogy a bolsevizmusnak meg a liberalizmusnak - mely mindenfajta diktatúrát elvet - semmi köze egymáshoz. Mindazok, aki előszeretettel használják a maga által idézett szószörnyeteget, azok - tapasztalatom szerint - egytől egyik egykori MSzMP-és aljas-büdös kommunisták, akik ilyen szókreációkkal akarjak a maguk bünéről elterelni a figyelmet. - Ha lett volna elszámolás, akkor maga most nem itt rontaná a levegőt.
Röhej. Egy nem szavazat volt. Akkor miről beszélünk.
A tartózkodás miben más mint az igen?
52. Monarch: a ´tartózkodás´ az örökös gyávák hozzáállása. Nem merik vállalni a felelősséget sem az ´igen´, sem a ´nem´ szavazatért.
Szemét fidesz, most 2012 van és ti vagytok az urak.
Oldalak
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Alexa Károly:„Egyek voltunk”Egy-két éve a nyári verőben felhajtani... -
Tamáska Péter:Berlin, 1953A berlini munkások 1953 nyarán szembe... -
Bayer Zsolt:Egymást is?„A The Guardian által most... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaNem hinném, hogy ilyen rövid írásban... -
Bogár László:Jöjjön el a...A címben szereplő, kétségtelenül... -
Nagy Ervin:Jog tiporta igazságA liberális alapú demokrácia nem bukott...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 530 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft - 15% kedvezménnyel







Meghalt Horn Gyula
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 58