Hazugságnak nevezte Kovács Róbert, a nagyatádi kórházat is üzemeltető Medical Investments Egészségügyi Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója, hogy kezelések, osztályok szűnnek meg, és elfekvő lesz az intézményből. A hír a napokban terjedt el a kórházról, és Kovács Róbert lapunknak megerősítette, ami a Somogyi Hírlap hétfői számában is olvasható: a cégcsoporthoz tartozó NagyatádMed Kft.-nek nem volt és a jövőben sem lesz szándéka sem átalakítani a kórházat, sem megszüntetni néhány ellátást. Ezt egy csütörtöki belső egyeztetésen el is mondták a kórház dolgozóinak.
A cégvezető szerint a rémhíreket valószínűleg a közelgő helyhatósági választások kapcsán terjeszthette egy általa ismert, de meg nem nevezett baloldali szimpatizáns orvos. Kovács Róbert tudomása szerint az illető most beszállt a csatába, amelynek így a közérdek szempontjából az egyik lényeges üzenete lehetne a kórház megóvása. „Csakhogy nincs ki vagy mi ellen védeni az intézményt, ugyanis senkinek nem áll érdekében a kórház profiljának szűkítése, megváltoztatása, a hírnek tehát nincs valóságalapja” – mondta a cégvezető a Magyar Hírlapnak. Az efféle rémhíreket különösen minősíthetetlennek tartja azért is, mert megzavarják a helyi polgárok nyugalmát.
A kórház és a hozzá tartozó rendelőintézet a város tulajdonában van. A megyei napilap beszámolt arról is, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésén Ormai István polgármester elmondta: Nagyatádon szükség van az egészségügyi szolgáltatásokra, a kórház és az üzemeltető érdekei azonosak. Ezt Kovács Róbert ugyancsak megerősítette lapunknak, hozzátéve: nem is léphetnének a tulajdonos beleegyezése nélkül.
A nagyatádi kórház üzemeltetését 2008 áprilisában vette át a NagyatádMed Kft., és eddig csaknem háromszázmillió forintot költöttek az intézmény költséghatékony működtetésére. Ezen kívül a szigetvári és a gyöngyösi kórház áll a cégcsoport szakmai vezetése alatt.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett