A rádió elnökének tanúvallomása cáfolja Gergényit
Egy a lapunk birtokába jutott dokumentum szerint több mint aggályos Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány pénteki vallomása, amelyet a 2006. őszi rendőri jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság előtt tett. Sőt, ebből az derül ki, hogyha a Magyar Rádió volt elnöke a bíróságon esküjének megfelelően az igazat, s csakis a tiszta igazat mondta – s mi okunk lenne ebben kételkedni –, akkor a Vasprefektus hazudott a vizsgálóbizottság előtt. Igaz, ott a meghallgatottnak nem eskü alatt kell nyilatkoznia. Such Györgynek, a Magyar Rádió volt elnökének a Fővárosi Bíróságon tett januári tanúvallomásából az derül ki, hogy Such szóbeli megbeszéléseket – így, többes számban, tehát nem egy alkalommal – folytatott Gergényi Péterrel és Perlaki Sándorral, a VIII. kerület akkori rendőrkapitányával a Magyar Rádió védelmével kapcsolatos teendőkről. Gergényi ezzel szemben a parlamenti bizottság előtt azt állította, hogy nem tudott a rendőrség 2006. szeptember 18. utáni erőszakoskodásairól a Magyar Rádió épületében, de „nagyon sajnálja a történteket”. Nyilatkozata szerint tehát nem volt arról tudomása, hogy a rádió épületében civil embereket gyűjtöttek össze, tartottak fogva, kínoztak meg, és arról sem, hogy megverték, megalázták őket 2006 őszén, amikor az őszödi beszéd kiszivárgását követően zavargások törtek ki. Igaz, Such sem vette észre a rádió udvarán térdeplő, megbilincselt lányokat, a magukat félig eszméletlenül vonszoló fiatalokat, nem hallotta a segítségért rimánkodó, hörgő, asztmás férfit, nem látta a vértócsákat a betonon.
A lapunk birtokába jutott iratból az is kiderül, hogy a Magyar Rádió védelmére alakszerű írásos határozat nem született – bár a törvény szerint nemzetbiztonságilag kiemelten védett területről van szó –, vagyis a rendőrség gyakorlatilag e nélkül, önkényesen nyilvánította „műveleti területté”, mondhatnánk, fogolytáborrá a rádió belső udvarát és számos helyiségét. Ismert, hogy a rádió több dolgozója megerősítette az áldozatok vallomásait.

A 2006-ban még lapuló rádióelnök az idén bemártotta Gergényit
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett