Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-08-31

Hagyót zsarolással gyanúsítják Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az MSZP-s főpolgármester-helyettes torokra ment

Zsarolás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség Hagyó Miklóst – jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest azzal gyanúsítják, hogy 2008 márciusában arra utasította a Budapesti Közlekedési Vállalat megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15 millió forintot adjon át neki.

Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója március elején hozta nyilvánosságra Hagyóval kapcsolatos BKV-s vezetői élményeit egy lapinterjúban. Köztük volt az azóta a hazai korrupció első számú szimbólumává vált nokiás doboz esete. Balogh ebbe tudott begyömöszölni 15 millió forintot, ami éppen megegyezik a gyanúsításban szereplő éves „tagdíjjal”. Balogh úgy emlékezett vissza, a pénzt a társaságnál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetők, amit BKV körüli cégektől szereztek. Hogy kik voltak ők, és mely cégekről volt szó, illetve pontosan hogyan is történt a 15 millió összekalapozása, azt azóta is homály fedi.

Letartóztatásakor azzal gyanúsították meg Hagyót, hogy kommunikációs munkatársain, Horváth Éván, Lelovics Ottón és Horváth Iván ügyvéden keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek szükségtelen szerződések megkötésére.
A nyomozók szerint Hagyó azzal zsarolta meg Balogh Zsoltot, hogy ha nem adja át a 15 millió forintot, akkor ellehetetleníti egy 2007 decemberében szabálytalanul kiállított teljesítésigazolása miatt, amelyet egyébként szintén Hagyó utasítására fogadott el.

„E fenyegetéssel, valamint az általa folyamatosan tanúsított erőszakos, ellentmondást nem tűrő viselkedéssel Hagyó Miklós félelmet keltett Balogh Zsoltban, aki ennek hatására jogtalan előnyként 2008-ban és 2009-ben is 15-15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak” – közölte az ügyészség.

Az ügyészség nem tudatta, mely szerződés teljesítésigazolása volt a fenyegetés eszköze. Balogh korábban azt a szerződést emlegette, amelyikre Hagyó közeli ismerőse 2007 novemberében hívta fel a figyelmét telefonon. A férfi tudomására hozta, hogy az egyik pályázati győztes cég jelentősen árat fog emelni, a vállalt határidőt is kitolja, de mindenképpen szerződni kell vele. Mivel nem hajtotta végre, Hagyó magához hívatta, és – Balogh állítása szerint – elkapta a nyakát, így sétált vele az irodája előtti folyosón, azt hangoztatva, hogy a szerződésmódosítást meg kell csinálni, a többletpénzt napokon belül ki kell fizetni. Ezután a módosított szerződést továbbengedte, a teljesítést elismerte.

A volt főpolgármester-helyettes a gyanúsítással szemben panasszal élt, előzetes letartóztatását legutóbb szeptember 17-ig hosszabbították meg.

Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
 

Zsidai Péter

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont