Gyenes: Szükség volt az átalakításra

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
A bizottsági alelnök előkészítetlen, nem megtervezett folyamatokról is beszélt

Beteg az egészségügy, de senki nem mozgatja a füle botját sem, hogy pénzügyi infúzióra kösse – fogalmazott lapunknak Gyenes Géza, a törvényhozás egészségügyi bizottságának jobbikos alelnöke.

5 perces interjú: Gyenes Géza az egészségügyi bizottság alelnöke

– Egy korábbi nyilatkozata szerint nemigen bízik az új egészségügyi rendszer sikerességében. Miért?
– Nem vitás, az átalakításra már nagy szükség volt, hiszen az előző struktúra számos problémával küzdött. De ami most történt és történik majd, azt előkészítetlennek tartom, pedig minden átalakítást alapos tervezésnek kell megelőznie. Ez viszont hiányzik, ami nagy baj. Mindenesetre várom, hogyan működik majd a rendszer. Ha az intézményfenntartó jól viszi végig a centralizációt, abban látok hozadékot. Valóban minden betegnek ahhoz az ellátóhoz kellene kerülnie, ahol a leghatékonyabban kezelik a baját. Félek azonban attól, hogy most egyre több lesz a panasz, a per, a haláleset.

– Most is lehetőség van korrekciókra, ha a gondot az intézmények vagy a települések jelzik és megindokolják. 
– Még az elején vagyunk a történetnek. Ha a rendszer később, menet közben igényel nagyobb módosítást, ami könnyen előfordulhat, akkor ahhoz komoly fedezet kell pénzben, szakemberben. Ezt a fedezetet azonban nem látom sehol. 

– Ehhez képest a közalkalmazott dolgozók az augusztusi fizetésükkel januárig visszamenőleg kapnak bérfejlesztést, és a jövő évi forrásteremtés is tervben van.
– A költségvetésben nem találtam meg azt az összeget sem, amiből a most esedékes béremelést végre lehetne hajtani. Félő, hogy a következő évi sem lesz meg. De ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy a bérfejlesztésből rengeteg dolgozó kimaradt. Így a kórházakban vállalkozóként dolgozó orvosok vagy az alapellátásban dolgozó harmincezer szakember, háziorvos, védőnő, asszisztens.

– Az alapellátók a második lépcsőben kapnak többletet.
– A lépcsőn föl lehet menni, a küszöbön meg hasra lehet esni.

– Ezek szerint a rezidensek tavaly fölöslegesen indították akciójukat?
– Nem lett olyan eredménye, ahogyan az elején várni lehetett. Akkor hinnék a bérrendezésben, ha nem most kellene nyűglődni, hogy a forrást miből teremtsék meg hozzá. Ezzel nem lehet itthon tartani a fiatal orvosokat, szerintem ezt Papp Magorék eltaktikázták. Kamarai munkám során hetente legalább tíz jóhírnév-igazolást állítok ki, a távozni szándékozók nyolcvan százaléka rezidenskorú.

– Éppen a szakember- és pénz­hiány az egyik oka annak, hogy szűkebbre kellett szabni a rendszert.
– Ezek sajnos tények, ugyanakkor bosszant, hogy az ócska egészségügyi állapotokon egyetlen kormányzatnak sem jutott eszébe változtatni. Az egészségügyből nem kivenni kell a pénzt, hanem oda betenni. Fel kell mérni, hogy egyes vezető betegségeket miként tudunk visszaszorítani, és ahhoz mérni a megelőzést, az ellátást és az utókezelést biztosító rendszert. Ilyen lehet például a daganatos betegségek csökkentése. Szerintem csak ez a járható út, és nem a szerkezet ilyen-olyan megváltoztatása.

– De miből lenne pénz hozzá?
– Például a banki átutalási adó háromszázmilliárdja is szolgálhatná a célt, feltéve, ha az egészségügy végre prioritást kapna. Vagy a fogyasztás utáni adó kivetése is megoldást jelenthet, így aki sokat fogyaszt, többet fizetne az egészségügynek. Mégiscsak nonszensz, hogy papíron minimálbérű emberek luxusautókat vásárolnak, de a bérük után fizetik a járulékot, miközben közpénzből finanszírozzuk az egészségügyet. A nemzetgazdasági tárca azonban a füle botját sem mozgatja. Ezért mondom, mindaz, ami jelenleg történik, a népirtáshoz hasonló hatású.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 2

Hozzászólások:

GYENES:Sátáni Hungaricum:paraszolvencia.Emberiesség elleni büntett.GENOCIDIUM.Esküszegés,adócsalás,h.a.l.á.l.osztó zsarolás.Emberi és betegjogok sárbatiprása.államilag támogatott terrorizmus,neobarbarizmus,banditizmus,nácizmus,sztálinizmus.Neoinkvizicio.Minden kulturállam bünteti,kizárólag a gyógyszermaffiás,beregségipari/gigarészvényes/nagyiparos Magyar/?/politikai s egyéb elit támogatja.Következésképp Magyarország nem kultur:Barbár terror,lator bandita á
llam.

-A jelenlegi kétszeresét kellene fordítani az egészségügyre, -de a bérek felzárkóztatásával egyidejüleg ki kell iktatni a hálapénzt!-Aki pedig elfogadhat hálapénzt, az adjon számlát, azaz legyen számlaköteles a hálapénz.Mert adóköteles is, de jelenleg fekete pénz.Mint az egész egészségügyi finanszírozás.Értelmes, önmérséklettel és célokkal dolgozó értelmiségieknek kellene végre irányítani az eg.ügy felzárkóztatást.Átalakítás csak minden problémát elfedő halandzsa...