Nem épül a zeneközpont, miközben az önkormányzat visszavásárlási joga eltűnt a tulajdoni lapról
Fél év alatt huszonötmillió forinttal nőtt annak a ferencvárosi ingatlanegyüttesnek az értéke, amelyért a Gegesy Ferenc (volt SZDSZ) vezette helyi önkormányzat cserélt el egy saját területet – tudta meg lapunk. Az önkormányzat visszavásárlási joga rejtélyes módon eltűnt a tulajdoni lapról. A polgármester úgy véli, minden rendben van a jogügylettel.
Ingatlan-csereszerződés köttetett 2006. március 7-én a ferencvárosi önkormányzat és a BMC Kft. között a IX. kerületi, Mátyás utca 8. szám alatti ingatlan elcserélésére, a csere céljaként egy zeneközpont kialakítását jelölték meg. És bár az önkormányzat kikötötte, hogy 25 százalékos készültségig visszavásárlási joga van a területre, ez a kitétel a földhivatali tulajdonlapra már nem került fel. Jogilag így a BMC-é az ingatlan, és a frekventált területen bármit felépíthetnének.
Az ingatlan a 2006 tavaszán kelt szerződés szerint nettó 170 millió forintot ért. A Gőz László koncertszervezőhöz kötődő BMC öt, Lónyay utca 50. szám alatti társasházi ingatlant ajánlott fel érte, összességében ugyancsak 170 millió értékben. Ebből négyet bruttó 145 millió forintra becsültek fel, míg egy 87 négyzetméteres lakást áfamentesen 25 millió forintért számítottak be.
Csakhogy márciusban a Mátyás utcai ingatlanra nettó értékben számoltak 170 millió forintot, ami bruttó 204 millió forintot jelent. A Mátyás utcai házból ki kellett költöztetni a lakókat, ez 183 millióba került. Egy vonatkozó helyi rendelet értelmében pedig a kiürítés költségénél kevesebbért nem adható el az ingatlan.
Ezek lehettek az okai annak, hogy néhány hónappal később, december 11-én módosítottak a szerződésen, és a Lónyay utcai ingatlanokat felülértékelték, s így már kijött a 204 millió forintos érték. Márciusban az egyik pince 13 millió 80 ezret ért, decemberben már 15 millió 600 ezret, a másik pinceingatlan ára 4,8 millióról 7,2 millió forintra ugrott. A 21 millió 480 ezer forintra becsült raktár decemberben már 31 millió 200 ezer forintot ért. A műhelyt tavasszal még 105,5 millióra, decemberben már 136,8 millió forintra értékelték. A lakással furcsa dolog történt: tavasszal áfamentesen még 25 milliót ért, decemberben viszont már csak 13 millió 200 ezret.
Fél év alatt tehát a szóban forgó Lónyay utcai társasház pincéi és lakásai huszonötmillió forinttal többet értek, mint hat hónappal korábban. Az önkormányzat részéről Gegesy Ferenc polgármester írta alá a szerződéseket.
A oktatási, kulturális és sportbizottság MSZP-s elnöke, Bézsenyi Ákos elmondta: az aláírt szerződéssel a városvezető mindenképp túllépte azt a hatáskört, amellyel a testület felhatalmazta. Szerinte vissza kell állítani az eredeti állapotot. Kammermann Csaba (Fidesz–KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke elmondta: a testület ma tárgyalja meg az ügyet.
Gegesy Ferenc emlékeztetett, az ingatlancserét egyhangúlag támogatta a képviselő-testület, és tavaly a kulturális bizottság is kiállt mellette. Szerinte a tulajdoni lapon akár be van jegyezve a visszavásárlási jog, akár nincs, a szerződésben szerepel a visszavásárlási jog, akkor, ha a BMC az építési kötelezettségének nem tesz eleget. (Szakértők szerint viszont ilyen ügyekben mindig a tulajdoni lapon szereplő adatok a perdöntők - a szerk.) Gegesy elmondta azt is, a BMC eddig 300 millió forintot költött a projektre, de a kormányzati bürokratizmussal magyarázta, hogy eddig nem készült el a beruházás.
Hirdetés:
Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett