Magyar Hírlap online

2012. február 23., csütörtök, Alfréd, Jávorka
2012-01-28

Feloszthatják a zsidó örökjáradékot Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Pont kerülhet hétfőn annak a heves vitáktól sem mentes egyeztetési folyamatnak a végére, amely még szeptemberben indult az úgynevezett zsidó örökjáradék felosztásának módosítása érdekében a kormány kezdeményezésére. Eddig ezen a jogcímen csak a Mazsihisznek utalt az állam.

Gál András Levente kormánybiztos. Egyeztetés a jó államról

Megegyezés születhet hétfőn az úgynevezett zsidó örökjáradék ügyében az érintettek között – vélekedett tegnap egy háttérbeszélgetésen Gál András Levente kormánybiztos. Mint arról lapunk több alkalommal is beszámolt, az eddig kizárólag a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségén (Mazsihisz) keresztül folyósított, a kommunizmus idején a hitközségektől elkobzott, ám a rendszerváltozás után vissza nem juttatott ingatlanok után járó, az idén mintegy 1,7 milliárd forintos forrás tavaly szeptember óta téma a kormány és az érintett hitközségek közötti megbeszéléseken. A januárban életbe lépett egyházi törvényben rögzített, illetve az elmúlt években végbement változások miatt ugyanis felmerült, közvetlenül az államtól kapják az örökjáradékot a zsidó hitközségek, így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és az ortodoxok is. Hogy mely közösség mekkora összeget kapjon a teljes zsidó hitélet újjáépülését szolgáló forrásból, arról a kormány álláspontja szerint az érintetteknek kell megállapodniuk. Gál András Levente tájékoztatása szerint mivel január 31-ig az államnak utalnia kell, a hétfői fordulón remélhetőleg sikerül majd kompromisszumra jutni. A kifizetés jogcímében és formájában már megegyeztek a felek, ám nem eldöntött még az összegszerűség kérdése. A kormánybiztos úgy fogalmazott, ha ezt a folyamatot is sikerül megnyugtatóan lezárni, akkor a már korábban foganatosított változásokkal együtt akár tíz-tizenöt évre is rendeződhet az állam és a hazai zsidóság hivatalos viszonyrendszere.

A tegnapi háttérbeszélgetésen Gál arról is beszámolt, hogy hétfőn indul a Jó Állam Fórum, amelynek segítségével egy internetes oldalon (www.joallam.kormany.hu) keresztül bárki javaslatokat fogalmazhat meg, észrevételeket tehet a közigazgatás átszervezése, illetve az állam működése kapcsán. Ehhez a példát egy sikeresnek, egyúttal hiánypótlónak bizonyuló, a brit pénzügyminisztérium által korábban indított kezdeményezés adta. A kormánybiztos szerint a világhálós felületen moderált kommunikáció zajlik majd, a megkeresésekre pedig valamilyen formában mindenki választ kap legkésőbb júniusban, az arra érdemes javaslatokat pedig értelemszerűen felhasználják majd az érintett minisztériumok. Hangsúlyozta, nem „feljelentő formanyomtatványról” van szó. Jelezte, várhatóan meghosszabbítja a kabinet a januárban felmentett kormánytisztviselőknek indított Karrier Híd Programra való jelentkezés határidejét, amely jelenleg február 29. A mintegy négyezer érintettből már csaknem kétszáz regisztrált.
Kacsoh Dániel

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Tál lencse Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Búcsú Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

BAYER MEGKÖVETTE LUNACEKET

Ugyanakkor megkérte a zöldpárti képviselőnőt, hogy vonja vissza azon állítását, hogy a Békemenet súlyosan antiszemita és Európa-ellenes volt

Magyarságból elégtelen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az MSZP erkölcsi bűnsegédletével ítélték el hazánkat Strasbourgban

Tehetetlenek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

EP: MEGHOZTÁK A KONCEPCIÓS ÍTÉLETET

A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz - Göncz és Tabajdi is igennel szavazott

ELTEMETTÉK CSURKA ISTVÁNT

Politikustársai, művészek és hívei búcsúztak tőle - Burger Zsolt képriportja

Brüsszel a legdurvább intézkedésre készül hazánkkal szemben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Soha nem volt példa a források befagyasztására

Móricka dekára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Mély válságba jutott az egész baloldali elit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György: Bajnai Gordon részt vállalhatott a félretájékoztatásban

Politikailag szándékos károkozás zajlik Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vajon Magyarország ellen szavaznak-e ma Tabajdiék?

Nem tettünk ördögvizsgát Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Schöpflin György EP-képviselő szerint a békemenetet is kettős mércével kezelték a nyugati újságírók

Akik a saját hazájuk ellen szavaztak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A magyar baloldal összefogott európai szövetségeseivel, hogy többséget teremtsen a magyar kormány megbélyegzéséhez

VARGA MIHÁLY: NEM SIKERÜLT TARTANI ÚRI BECSÜLETSZAVUNKAT

Az Európai Unió szeretné megmutatni, ki diktálja igazán a tempót